2012. január 19., csütörtök

Szavazás!

Sziasztok maszatkák!

Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy lécci szavazzatok Alexandra Knoblochra ezen a linken: https://www.facebook.com/missalpokadria?sk=app_211468932281206
Mindketten nagyon szépen megköszönnénk. Nektek csupán egy kattintás, de neki ennél sokkal több.

2011. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt :$

Nagyon Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek :$

Tőlem ezt hozta a Jézuska :)

http://just-an-imaginary-reality.blogspot.com/

2011. október 29., szombat

15. fejezet- Képzelgés

Bella szemszöge:

Szája gyengéden súrolta az enyém, minek hatására érzelmek sokasága tört föl belőlem. Nem tagadom: kívántam a csókját. Sőt mi több, egyre többet és többet akartam. Bennem volt a vágy ez iránt az eufóriát kiváltó tevékenység iránt, ugyanakkor fel-feltört a felszínre a józan eszem, ki a csók azonnali befejezését követelte. Tudtam jól, el kellene taszítanom őt magamtól, de a két énem párharcából a kisördögöm került ki győztesként. Sokkal könnyebb engedni a kísértésnek, mint menekülni előle. Hisz a bűn állandóan a hálójába csábít, akármit is teszel ellene.

Karjaimat nyaka köré kulcsolva húztam őt közelebb magamhoz. Megértette, hogy fejet hajtok a dolog előtt, mert elmosolyodott. Az ajkaim közti kis résen nyelve utat tört magának, s felfedezőútra indult, mígnem táncra invitálta az enyém. Egy igazi hölgy sohasem utasítana vissza egy úriembert. :D

Keze mindeközben végigsiklott az oldalam mentén, s elérve célállomását, letelepedett a fenekemen. Gyengéden masszírozni kezdte a popsim, csókjait pedig a számba való pajzán suttogásokra váltotta. Egyre keményebben markolászta a fenekem, s eme két tevékenységének elegye apró remegéseket váltott ki belőlem, amitől akaratlanul is felnyögtem.

- Akarlak – hörgött fel Jasper, s hogy mindezt alá is támassza, ágyékát az enyémhez nyomta. Észlelve, az ettől a mozdulattól létrejövő reakciómat, csak egy valamiben voltam biztos: hogy én is akarom őt. Lábaimat könnyedén a dereka köré csavartam, testemet pedig övének feszítettem, miközben Jasper megindult a szobám felé.

Aztán egyik pillanatról a másikra egy fülsiketítő hang kíséretében alakja halványodni kezdett, mígnem minden teljes sötétségbe borult. Azt hiszem, ezt az állapotot hívják az álom és ébrenlét határának.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, amivel végleg visszatértem a való világba. Kitapogattam az ébresztőórát, kinyomtam, majd visszahanyatlottam az ágyra. Szükségem volt néhány másodpercre, amíg sikerült felfognom, hogy mindez csupán csak álom volt. Vajon Jasper jövetele is csak képzelgés volt, ahogy a közelebbi kapcsolatba való kerülésünk? Próbáltam elkülöníteni a valóságot az illúziótól, ami többé-kevésbé ment is. Végül arra jutottam, hogy Jasper tényleg itt töltötte az éjszakát, csak a kis közjátékunkat álmodtam meg.

Önkéntelenül is felidéződött bennem az álmokat illető feltevés, miszerint az elfojtott vágyainkat vetítjük ki képzelgéseinkre. Hisz sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet – mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimó -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messzeségben élünk azoktól, akikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van… Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek. Vajon az én esetemben is igaz ez?

Edward szemszöge:

„ Mrs. Maxie inkább érezte, mint hallotta saját, visszahőkölő lépteinek zaját, de senki se követte. A többi nő, mintha közös kényszer hatása alatt cselekedne, félrelökte Felix tiltakozón fölemelt karját, és benyomult a szobába, oda, ahol Sally feküdt. Az ablak nyitva volt, és az esőáztatta párnán úgy terült szét Sally haja, mint valami arany háló.  Szeme csukva volt, de nem aludt. Az összeszorított szájából kibuggyanó kevéske vér már fekete vonallá száradt. Nyaka két oldalán véraláfutás jelezte, hol szorította ki belőle az életet a gyilkos kéz.” *

- Alice – hördültem fel végül, elvesztve végleg türelmem.

- Mi az? – kérdezte ártatlanul, holott mindketten tudtuk, hogyan is állnak a dolgok.

- 10 percen belül ez volt a 20. kis részlet egy krimiből. Nem unod még?

- Ha valami nem tetszik, magamra lehet hagyni. Nincs szükségem bébiszitterekre – pillantott végig bosszúsan a nappaliban elhelyezkedő 5 vámpíron, beleértve engem is. Még Carlisle is lemondta a tegnap esti ügyeletét, hogy mindannyian vigyázhassunk Alice-re. Minderre az eléggé érdekes gondolatai miatt volt szükség.

- Tulajdonképpen miért vagytok itt? – tette fel a világ legértelmetlenebb kérdését.

- Mert szeretünk – felelte mindannyiunk nevében Rosalie.

- Legalább ti szerettek – törtek föl Alice-ben újra Jasper elutasító szavai.

- Ne gondolj rá folyton! – parancsoltam rá. Elöntött a düh az iránt a féreg iránt, s képtelen voltam visszazárni a ketrecébe. Kiszabadult, és megérezve a szabadság ízét, erősebbé vált nálam.

- Tudod Edward, fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokban a pillanatokban, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

- Alice, az élet már csak ilyen. Kegyetlen. Élvezi, ha szenvedést okozhat. De el kell fogadnunk, hogy sok embert elvesztünk létezésünk során, és sokszor olyan embereket is el kell engednünk, akiket szeretünk, de erősnek kell maradnunk. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, nem jön vissza. Inkább gondolj arra, hogy mennyien szeretnek téged, s hogy mi mindig itt leszünk neked – lepett meg szavaival Rosalie. Sohasem láttam még ennyire megnyílni. Nem is sejtettem, hogy ennyire mély gondolatok is lappanganak benne.

- Rose, honnan is tudhatnád, mit érzek most, mikor neked ott van Emmett? Mit szólnál, ha egyszer beállítana, és közölné veled, hogy vége? Ha ellökne magától, amikor még annyi terved lenne a közös jövőtöket illetően? Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok. – Mondandója befejeztével felrobogott a lépcsőn, én pedig jobbnak láttam, ha megállítom családom többi tagját a húgom után való üldözésükben. Jól fog esni neki egy kis egyedüllét.

- Annyira összetört szegényke. Valamit tennünk kell. Nem hagyhatjuk szenvedni – bújt Esme Carlisle-hoz. Teljes mértékben egyetértettem vele. De vajon mivel könnyíthetnénk meg Alice-nek ezt a helyzetet? Kezdtem el ötletek után kutatni, mikor is megtaláltam a tökéletes megoldást.

- Bella segíthetne – mondtam ki hangosan is a dolgot.
     
Külső szemlélő:
        
      E/3.

Edward Cullen Jasper megkínzásán gondolkodott, mikor is megpillantotta a Swan házat. Futva érkezett az erdőn át, ugyanis valahogyan le kellett vezetnie a feszültségét, különben még valami őrültséget követett volna el.

Az utca kihalt volt, ami a korai időpont számlájára írható.

A kocsifelhajtón keresztül elindult a ház felé, mígnem az ajtóhoz ért. Furcsának tartotta, hogy nem látott egyetlen kocsit sem az épület előtt, de arra gondolt, hogy biztosan a garázsban helyezték el őket.

Miért ne lennének itthon ilyenkor? – futott át az agyán, majd kopogtatott. Mivel nem kapott választ, megismételte eme tevékenységét.

Kezdett arra gyanakodni, hogy csakugyan nem tartózkodik senki sem a lakásban, és már épp elment volna, mikor is kinyílt az ajtó, s szembetalálta magát Jasper Whitlock Hale-lel.

„Ha az ember csak az egyik oldalát nézi a dolgoknak, akkor csak az egyik oldalt látja. De minden tökéletesen a helyére kerül, ha a fejében el tudja dönteni, hogy mi a valóság, és mi az illúzió.”





* P. D . James: Takard el arcát!

2011. október 10., hétfő

14. fejezet- Mi történt?

              Bella szemszöge:

- Jasper? – ráncoltam össze a szemöldököm. Értetlenül néztem végig az előttem álló egyeden, ki nem zavartatva magát, lazán az ajtófélfának dőlt.

- Bemehetek? – felocsúdva a kezdeti megdöbbenésből, félrehúzódtam, ezzel utat engedve vendégemnek a nappaliba. Óvatosan becsuktam az ajtót, majd Jasper felé fordultam.

- Zongorázol? – kérdezte tőlem, pillantását végigfuttatva az említett hangszeren.

- Néha – vontam meg vállamat, ugyan kissé feleslegesen, hisz szemei a berendezést vették célba. Nem feszegette tovább a témát, amit annyira nem is bántam. Néhány másodpercnyi kellemetlen hallgatás után megköszörültem torkom, s eljátszottam a szívélyes házigazda szerepét.

- Kérsz valamit inni? – nem válaszolt, csupán csak megrázta a fejét, ami után végre szembefordult velem. Tekintetével az enyémet kereste, s miután próbálkozásait siker koronázta, közelebb lépkedett felém. Egyszerre volt ijesztő és furcsa a helyzet. Szemei ugyan aranysárga színben pompáztak, mégis volt bennük valami titokzatosság, valami rejtély, mi megoldásra várt. Hirtelen érdekelni kezdett a dolog, holott néhány másodperccel ezelőtt legszívesebben elküldtem volna őt. Nem értettem sem magam, sem a megváltozott érzéseimet.
     
              Alice szemszöge:

A házunk mellett található erdő egyik fáján ücsörögtem, mikor is feltűnt látomásomban Edward közeledő alakja. Kényszeredetten felsóhajtottam, s próbáltam összeszedni, ha nem is magam, de legalább a gondolataimat. De mindhiába. Tisztában voltam vele, hogy elmém jelen pillanatban egy pszichikai problémákkal küszködőjéhez hasonlítható.

- A számból vetted ki a szót – huppant le mellém fivérem. Máskor már rég nekiestem volna az intimszférám megsértése miatt, most azonban ez sem érdekelt. Hogyan számíthatna bármi is, azok után?

- Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnod, Alice. Csak egy kicsit feszült volt, de amint lenyugszik, bocsánatot fog kérni – kezdett el győzködni feleslegesen.

- Te is ott voltál. Hallottál mindent. Jasper… - képtelen voltam kinyögni bármit is, hisz újból megrohamoztak az emlékek.

A nappaliban ülve vártam Jasperre, kit korábban elküldtem a bevásárlóközpontba, hogy kideríthesse, mit is érez Bella pontosan Edward iránt. Éreztem, hogy valami baj van, de ez csak akkor vált biztossá, mikor férjem belépett az ajtón. Rideg és távolságtartó volt mindenkivel. Az auráját mintha körüllengte volna valami bizarr titokzatosság.

 Hiába faggattam a küldetéséről, csak mormogott valamit, de tulajdonképpen nem is foglalkozott velem. Komótosan elballagott a kanapéig, majd lehuppanva rá elterült. Kissé felhúztam a szemöldököm eme látványra, említést azonban nem tettem róla.

Rose felvetette a vásárlás ötletét, mire a fiúk dörmögésben törtek ki, kivéve Jaspert. Ő csak lazán megjegyezte, hogy nem jön. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés, s meg is jegyeztem neki a dolgot.

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy.

- Azért vagyok furcsa, mert nem ugrom az első füttyszóra? – hátratántorodtam durva megfogalmazásától.

- Nem köteleztem a dolgot. És különben is, Rose vetette fel, nem én.

- Ja, nem kötelezted. Csak éppen, ha nem táncolok úgy, ahogy te akarod, akkor mehetek a fenébe. Itt úgyis csak megtűrnek engem miattad, nem igaz? – pattant föl a kanapéról idegesen.

- Mi a franc ütött beléd, Jasper? – esett neki Emmett. – Egyikünknek sincs kedve vásárolni menni, mégsem rendezünk perpatvart miatta.

- Mert féltek a hóhér feleségemtől. Én azonban meguntam a dolgot. Elegem van belőle. Válni akarok – jelentette ki könnyedén, én pedig teljesen ledöbbentem a hallottaktól. Azt hittem, csak egy rémálom az egész, de Edward hangja bebizonyította, hogy tévedtem.

- Na, ne viccelj. Most csak felhúztad magad valami hülyeségen, de amint lenyugszol, ráébredsz majd, mekkora marhaságot mondtál.

- Hogy viccelek? – horkant fel Jasper. – Nem viccelek. Halálosan komolyan gondolom. Már eddig is érlelődött bennem a dolog, de most főleg eljött az ideje.

- Miért pont most? – hangom rekedtesen csengett. Jelen pillanatban létfontosságú lett volna számomra a könnyezés lehetősége. Néhány könnycsepp enyhített volna a mellkasom szorításából.

- Mert beleszerettem valakibe – nézett mélyen szemembe, hogy minél inkább nyomatékosítani tudja a dolgot. Az én rég nem dobogó szívem minduntalan darabjaira hullt. Az aprócska darabokat pedig a Jasper után tárva-nyitva maradó ajtón át kifújta a szél, s kacagva repítette szerteszét.
      
                   Bella szemszöge:

El sem hiszem, hogy épp ágyneműt viszek le a nappaliban található Jaspernek. És ami még ennél is furcsább, hogy nem emlékszem rá, hogyan is egyeztem bele ebbe az egészbe. Addig még minden világos, hogy leültünk beszélgetni, ő pedig elmesélte, hogy veszekedtek Alice-szel, aminek eredményeképpen nem szeretne hazamenni. Aztán egyszer csak a lépcsőn találom magam, ágyneművel a kezemben.

- Segítsek? – csendült fel hangja, kizökkentve engem elmélkedésemből.

- Nem, köszi – indultam meg lefelé, miközben jól lekorholtam magam mimózaságom miatt. Még szerencse, hogy Charlie-nak bent kellett maradnia az őrsön, különben kinyírna, ha meglátná, hogy egy fiú van a házában.

Jasper kezébe nyomtam az alváshoz nélkülözhetetlen dolgokat, majd egy Jó éjt! kinyögése után felszaladtam a szobámba.

Tiszta hülye vagyok. Egy barom – végig ilyesfajta gondolatok cikáztak a fejemben, mígnem elnyomott az álom.

Pár órával később...

Arra ébredtem, hogy kapar a torkom. Olyan érzés volt, mintha már ezer éve nem jutottam volna folyadékhoz.

Nesztelenül lerobogtam a lépcsőn, ugyanis nem szívesen keltettem volna föl a kanapén tanyázó vendégemet. A konyhába érve nem gyújtottam villanyt, így elég sokáig tartott, míg kitapogattam egy poharat, s a csapot. Végül sikerült engednem egy pohár vizet, s rögtön kortyoltam is belőle jó néhányat. Gondoltam, a pohár maradék tartalmát a szobámban fogyasztom el, tehát megfordultam, s elindultam a nappaliba.

Természetesen ebben a sötétségben még a tárgyak körvonalait sem voltam képes kivenni, ezért sikerült egy-kettőnek neki is ütköznöm. A következő csapódás azonban különbözött a többitől. Na és aztán az utána következő hangfoszlány is elárulta, hogy ezúttal nem egy bútordarabban tettem kárt.

- Jasper? – tettem fel a világ leghülyébb kérdését. Ki más lehetne?

- Leöntöttél – kezdett el panaszkodni, nekem pedig most esett le, hogy volt a kezemben egy pohár víz is, ami úgy tűnik, jobbnak látta, ha Jasper ruháján tengődik tovább.

- Ne haragudj. Nagyon vizes lettél? – kezdtem el tapogatózni a sötétben, fel sem fogva, mit művelek.

Mellkasán lévő kezemet megmarkolva húzott közelebb magához. Éreztem leheletét nem túl messze nyakszirtemtől, és ez megrémített, ugyanakkor borzongással töltött el.


- Mit művelsz? – kérdeztem suttogva, ugyanis arca már súrolta enyémet. Szavakkal ugyan nem, de tettekkel annál inkább válaszolt. Apró puszikkal hintette be arcomat, amiket aztán egy csókkal pecsételt meg.










Ne utáljatok nagyon, jó? :D De annyira gyönyörű Bella és Jasper együtt *_*

2011. október 2., vasárnap

13. fejezet- Valami kezdete

Sziasztok. Tudom, tudom, pénteken kellett volna feltennem, de nem voltam itthon az elmúlt 2 napban. Sorry!   

           Bella szemszöge:

A nap hátralévő részében egyik Cullen sem próbált kontaktust kialakítani velem, amit nagyon is csodáltam. Vagy túl jól hazudtam Emmettnek, amin igencsak meglepődnék, vagy az egészben Alice keze van. Hisz az biztos, hogy a férfiak képtelenek lennének ilyen nyugodtan viselkedni. A génjükben van a türelmetlenség, a túlzott kapkodás.

Így történt tehát, hogy viszonylag megnyugodva tértem haza, ahol aztán szembesülnöm kellett a szörnyű ténnyel: vagy bevásárolok, vagy éhen halunk. Az otthon található táplálékbevitel még egy főre sem lett volna elég, nemhogy kettőre.

Kénytelen-kelletlen tehát kocsiba pattantam, s meg sem álltam a bevásárlóközpontig. Szerencsére volt még némi tartalékpénzem, amit felhasználhattam vásárlás céljából. De Charlie-val meg kell még vitatnunk a konyhakosztpénz kérdését – tűnődtem magamban, miközben bevásárlókosár után kutattam. Az egyik pulton rá is leltem egyre, amire aztán le is csaptam.

Sorról-sorra jártam, és vagy a helyiség felét bejártam, mire megtaláltam a tésztákat. Miért nem lehet kis táblákkal jelezni az áruk helyét? – kezdtem el zsörtölődni, de mindeközben elsüllyesztettem egy spagetti tésztát a kosaramban. Most jöhet a darált hús.

Jobbra-balra kapkodtam a fejemet a húsrészleget keresve, mikor is szerencsétlenségemre nekiütköztem valakinek. Épp bocsánatot akartam kérni, de az apró szócska ajkamra fagyott, amikor megpillantottam, ki is áll előttem.

- Szia, Bella – köszönt rám kedvesen Jasper. Nem akartam neveletlennek tűnni, ezért viszonoztam gesztusát. De közben abban reménykedtem, hamar szabadulhatok.

-  Szia – inkább motyogásnak tűnt, és már épp léptem volna el mellette, ha keze nem ragadja meg karomat. Persze gyengéd volt szorítása, mégis elég határozottnak tűnt.


- Igen? – kérdeztem ártatlanul, mint aki nem tudja, mire is megy ki a játék. Természetesen következő mondata beigazolta gyanakvásom.

- Edward nagyon feldúlt. Nem érti, miért kerülted ma őt egész nap – közbevághattam volna, hogy ez fordítva volt, de inkább hallgattam. – Magát okolja, hogy talán túlságosan is lerohant téged. Nem állt szándékában. Nem szokott így viselkedni, de te teljesen megőrjíted. Ami nem is csoda, elnézve, hogy a La tua cantante-ja vagy – utolsó mondatát inkább magának fűzte hozzá, de rögtön felkeltett az idegen kifejezés.

- Hogy mije vagyok én? – úgy látszott, Jasper igencsak megbánta már előbbi elszólását, mert kissé ideges lett.

- Nem fontos. A lényeg az, hogy miért kerülöd Edwardot – mélyen a szemembe nézett, én pedig képtelen voltam elfordítani a fejem. Pedig megtehettem volna, hisz fizikailag hozzám sem ért –leszámítva ujjait karomon-, pillantásom mégis feketébe torkolló íriszeibe fúródott.

- Én… - nedvesítettem meg ajkaimat, mert úgy tűnt számomra, mintha már évek óta nem jutottak volna folyadékhoz. – Már mondtam.  Nem haragszom Edwardra, de ez csak egy kis szórakozás volt. Örülnék neki, ha végre elfelejteni. Annál is inkább, hogy sajnálatos módon, közös projekten kell dolgoznunk.

- Mitől félsz, Bella? – telitalálat- állapítottam meg magamban. Hogy volt képes a legjellemzőbb kérdést feltenni számomra? Hisz azóta a bizonyos találkozás óta ez az érzés jellemez engem leginkább.

- Tőled – nyögtem ki a legkézenfekvőbb választ, ami nem is volt annyira hazugság, elnézve rideg tekintetét. Karomat kitéptem az övéből, s szélsebes léptekkel távolodtam tőle. Hál’ istennek, esze ágában sem volt követni.
   
      Külső szemlélő
            E/3.

Undorodva nézett végig az ágyban fekvő fiún, de pillantásuk találkozásakor arcán már megnyerő mosoly ült. Mi sem volt egyszerűbb, mint megjátszania magát. Hisz az elmúlt évtizedekben épp elég tapasztalatot sikerült ezen a téren összegyűjtenie. Ráadásul most nem is vámpírok előtt kellett brillíroznia, csak egy kis jöttment ember előtt.

Mennyire megvetette őket. Fölöttébb felháborítónak találta, ha akár csak egy példány is tartózkodik a társaságában. Az evolúció zsákutcájának találta az emberiséget.

Ennek ellenére itt van, ebben a szobában, ezzel a fiúval. De hát nincs más lehetősége. Szüksége van rá. A cél szentesíti az eszközt – ismételgette magában idefelé jövet.

- Segíthetek? – csendült fel jövendőbeli szövetségese kisfiús hangja, miről biztosan azt hitte, elég férfiasan cseng. A nő visszafogta feltörő undorát, s negédesen így szólt.

- Úgy gondolom, én segíthetek neked – mosolya vigyorrá torzult, a másik szeme pedig érdeklődéssel telivé vált.

Bella szemszöge:

A bevásárlóközpontos kis incidens után inkább lemondtam a vásárlásról, így vacsorára pizzát rendeltem. Charlie-nak biztosan nem lesz ellene ellenvetése. Hisz évek óta ezen él. Eggyel több pizzával eltöltött étkezés meg sem kottyan neki.

Egy órával ezelőtt végeztem a tanulnivalóval, utána pedig a ház tisztaság iránti vágyát is kielégítettem.

Hol lehet már Charlie? – pillantottam a nappaliban található órára, ami pontosan nyolc órát mutatott. Ilyenkor általában már itthon szokott lenni. Bár mintha említette volna valamikor, hogy éjszakás lesz. Vagy az múlt héten volt?

Hát igen, ebből is meglátszik, mennyire mesébe illő kapcsolatunk van egymással. Micsoda családi idill – ahogy gúnyosan mondani szokták a rosszakarók. De hát ezen nincs mit szépíteni. Semmi értelme nem lenne letagadni a valóságot.

Bár sokan ezt teszik. Elhitetik másokkal, milyen fantasztikus életük van, míg ki nem derül az igazság. Én nem ítélem el őket.  Igaz, számomra nem ez a követendő példa, de valaki nem annyira erős, hogy elfogadja az igazságot. Sokszor még saját magának is hazudik, semmint elviselje az igazság által elszenvedett fájdalmat. De ha nem ér minket fájdalom, mitől is válhatnánk erősebbé? Mi tanítani meg minket kitartóvá válni?

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, kiszakítva engem elmélkedésemből. Furcsállottam a dolgot, hiszen nem gyakran vannak nálunk látogatók. Leszámítva Charlie barátját, Billy-t. De ő sem szokott ilyen késői órában beállítani.

Elrugaszkodtam a zongorától, s megindultam az ajtó felé. Azonban mindenre számítottam, csak arra nem, ami az ajtón túl várt rám. 

2011. szeptember 11., vasárnap

2011. augusztus 8., hétfő

Fontos!!!


Tudom, mostanában nem nagyon voltak frissek, és biztos többre számítottatok a nyár miatt. Igen ám, de a nyár nem arról szól, hogy egész nap a gép előtt ülsz. Hééé, akkor mikor élnél? Mindemellett be kell vallanom, el is fáradtam kissé. Tehát arra jutottam, hogy ezt a hátralévő 3 hetet még szeretném kiélvezni. Ráadásul még fogynom is kell. Igen, nemsokára itt a szalagavatóm, én pedig -nincs mit szépíteni rajta- úgy nézek ki, mint 1 disznó. Ez azt jelenti, hogy keményen kell edzenem, hogy lemenjen pár kg. Emellett szeretnék a családommal lenni, a barátaimmal, pihenni, olvasni, filmezni, és még 1 versenyem is lesz szeptember végén, és még semmit sem készültem rá. Tehát a blogjaimat szüneteltetem 1 időre. Minden történetem folytatása augusztus utolsó hetén, vagy szeptember első hetén jön. Ne haragudjatok, de tényleg kimerültem. De ennek ellenére lesz folytatás mindenhol :)

Van olyan, aki jelentkezett a Liszt Ferenc műveltségi vetélkedőre? :D Vagy éppen küzd a kg-k ellen? :D Felvehetne msnre, tanácsokat adni :P

(K) Puszmó