2011. február 27., vasárnap

5. fejezet- A kiborulás

 Haha :D Sziasztok. Először is: sorry, h eddig nem volt friss, de most non a kézire koncentrálok. Csütörtökön még van 1 döntő, ami mindent eldönt. Jaj, szurkoljatok nekünk :P Ha nyerünk, ak tök happy leszek, és ha az leszek, ak több friss lesz :D Na jó, ez tökre betegen és HP-sen hangzott :D Na mindegy :D
Másodszor: nem vok se beteg, se kicsit se gonosz :D Minden kifog derülni később, h miért történt :D Az obszcén szavakat most megengedtem magamnak :P
Harmadszor: a komik száma az utolsó fejezetnél kicsit durcissá tett :D
Negyedszer: ez a szám kurvára jó :D  










   


        Edward szemszög:



Edward Cullen még épp idejében hajolt el egy fejére irányuló ütés elől, hála a gondolatolvasó képességének.

- Mi az, csak nem elvétettük az ütést? – kérdezte cinikusan támadójától. Persze mindketten tisztában voltak vele, hogy ellenfelének nincs könnyű dolga az adottság ellen.

- Ez még csak a bemelegítés volt – villant Edward felé egy tökéletes fogsor képe, majd a támadás két oldalról érkezett. Ellenfele ismét bepróbálkozott egy fejére irányuló ütéssel, de könnyűszerrel elhajolt előle. A hátulról érkező hívatlan vendég pedig szintén elvétette az ütést, Edward ugyanis már egy felettük elhelyezkedő faágról vigyorgott rájuk.

- Azért ennél többre számítottam tőletek – szökkent át egy másik faágra, majd kecses mozdulattal földet ért. Gyorsaságának köszönhetően könnyedén lehagyta támadóit, de mégsem futott teljes erőbedobással.

 Szeretett volna egy kicsit játszadozni, elszórakozni követőivel, akárcsak a ragadozó áldozatával. Futásának ütemét lassította, tempója kényelmessé vált, ennek jeléül két vámpír csatlakozott hozzá.

- Jó a buli, mi? – kérdezte hetykén, a következő pillanatban pedig átpördült a levegőben, néhány méterre távol ért földet “barátaitól”, mielőtt azok még közzé foghatták volna. 

Természetfeletti érzékeinek köszönhetően, hallotta a tűz pattogását, a füst jellegzetes illatát.

- Grillparti lesz? - mosolyodott el huncutul.

– Én már sajnos bevacsiztam – mutatott végig vérrel átitatott pólóján.

- Azt már észrevettük. Mint ahogy azt is, hogy mennyire szánalmas is vagy. Nem csodálom, hogy nem mertél közeledni Bellácska felé. Sohasem kellett volna neki egy ilyen romhalmaz – intézte szavait a támadó Edward felé, s tisztában volt vele, hogy ezzel kizökkenti jelenlegi nyugalmi állapotából. A várt hatás nem maradt el. A fekete szempár vészjóslóan villant, a következő pillanatban pedig tulajdonosa már a földön fekvő vámpír felett vicsorgott.

 Ennyi figyelmetlenség éppen elegendőnek bizonyult, ugyanis a fák közül feltűnt egy harmadik vámpír is, akinek képességének köszönhetően Edward Cullen térdei felmondták a szolgálatot.

- Miért kell mindig elrontanod a szórakozásomat? Már épp beindult volna a show – tápászkodott fel morogva Emmett.

- Befejezhetnénk ezt otthon? Nem hiszem, hogy olyan könnyű Jaspernek tartania ezt az állapotot – csendült fel Carlisle hangja, de Edward nem volt benne biztos, hogy őt hallotta-e, a fejében kialakult zúgás miatt. 

A következő pillanatban erős fájdalmat érzett jobb oldalán, mintha megfosztották volna valamitől. Érezte, ahogy teste felemelkedik a földről, de a kialakult fájdalom miatt képtelen volt ellenállást kimutatni. Utolsó emléke az ég felé tornyosuló vérvörös tűzcsóvák voltak.


 1 héttel később…
      
          Bella szemszög:

Az elmúlt egy hétben igen érdekes dolgok történtek az iskolában. Legalább adódott valami, ami egy kicsit elvonta a figyelmemet magamról. Kedden, a szekrényemnél állva önkéntelenül is fültanúja lettem egy beszélgetésnek, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Épp az utolsó könyvemet vettem volna ki, amikor mellettem felcsendült egy lány hangja.

- Ismered Mike Newton-t?

- Persze. Ő az a srác, aki Jessicával kavar, ugye? – óvatosan kipillantottam a szekrényem ajtaja mögül, s megláttam egy szőke hajú, és egy barna hajú, erősen plázacica jellegű lányt. Hát igen, most kellene még elhúznom a csíkot, ha nem akarom végighallgatni az érdekes eszmefuttatásukat. Ilyenkor már rég eljöttem volna, de most valami mégis maradásra késztetett.

- Aha. De most nem ez a lényeg. Képzeld, vasárnap este bevitték a kórházba. Állítólag megverték, vagy valami ilyesmi, de nagyon súlyosak a sérülései. Anyám szerint Dr. Cullen-nek nagyon harcolnia kellett érte, hogy életben maradjon.

- Honnan tudod? – kérdezte meg a szőke a barátnőjét.

- Jaj, mondtam már neked, hogy anyám ápolónő, és ott dolgozik a kórházban. De mondott egy ennél is bizarrabb dolgot.  Szerinte nem közönséges támadásról lehetett szó, hanem valamiféle bosszúról. A sebek nagyon mélyek, egy rablónak nem lett volna ennyi ideje és türelme, hogy helyben hagyja őt.

- Jaj, Jessica most tuti ki lehet. Gyere, vigasztaljuk meg, hátha hallunk még valami érdekes pletykát – kezdett el vihogni egyikük, majd a 15 cm-es sarkaikban szépen eltopogtak az említett felé.

 A második meglepetés akkor ért, amikor a padtársam irodalom órán nem jelent meg. Az első alkalommal még természetesnek tartottam, hogy lóg, hisz mindenki szokott lógni, de amikor már 3 nap elteltével sem jelent meg, kezdtem kényelmetlenül érezni magam. 

Hülyén hangzik, de ő volt nekem az amolyan bástyaszerűségem. Tudom, hogy nem ismerem, se ő engem, de legalább ezen az órán úgy érezhettem, hacsak egy kicsit is, hogy nem vagyok egyedül. Jó érzéssel töltött el, hogy valaki ült mellettem. De az idő múlásával megbarátkoztam a gondolattal, hogy itt is egyedül üljek, így legalább a táskámat feltehettem a mellettem lévő székre. Tök klassz, nem?

Ma legalább ismét kiélvezhetem a tantárgyak adta szépségeket.

 Kínkeservesen kiszálltam az ágyamból, magamra kaptam néhány ruhát, bedobtam egy fél szendvicset, majd elhajtottam a sulihoz.

 A parkolóban szerencsésen Ericbe futottam, aki a tegnapihoz hasonlóan egy papírgalacsin háborúval fogadott, tiszteletét téve ezzel barátja, Mike felgyógyulása előtt.

2 nappal ezelőtt az egész iskola üdvrivalgásban tört ki, amikor az igazgató bejelentette, hogy Mike túl van az életveszélyen, a barátai persze úgy gondolták, hogy ennek megünneplésének a legjobb módja az, ha még jobban rám szállnak.

 Miután sikeresen bejutottam az iskolába, végigrohantam a folyosón, aztán beléptem a terembe. Tyler szokásához híven egy gáncsolással fogadott, aminek a térdem nem örült annyira. A becsapódás túl erősre sikerült, amire a térdkalácsom gyötrődőn felsikított. Nagy nehezen felkapartam magamat a földről, de a fájdalom nem múlt el. Bicegve próbáltam eljutni a padomhoz, de a nekem csapódó Tyler igencsak megnehezítette a helyzetemet. Kezdett betelni a pohár, elegem lenni az egész tortúrából.

- Befejeznéd végre? – tört ki belőlem végül.

- Ezt? – kérdezte vigyorogva, majd teste ismét az enyémnek ütközött. Azt hitte, most is könnyűszerrel elintézhet, készségesen, hallgatagon fogok a padomhoz kullogni, de tévedett. A bennem lévő felgyülemlett feszültség átszakította a gátat, ezzel kieresztve a vadállatot a ketrecéből.

- Most már kurvára elegem van belőletek. Mi a franc bajotok van velem? Hisz nem is ismertek. Adtam valami okot nektek arra, hogy ennyire gyűlöljetek? Vagy tényleg annyira szánalmasak vagytok, hogy nincs jobb dolgotok annál, mint hogy egy szerencsétlen lányt kínozzatok? Hát egy kis csöppnyi ész sem szorult belétek? De tudjátok mit. Azt kívánom, hogy egyszer ti is éljétek ezt át, amit tesztek velem.  Azt kívánom, hogy egyszer láthassam a kibaszott pofátokat, amint szenved, én pedig röhögni fogok rajtatok. Igen, könnyűszerrel át fogok gázolni mindenkin, s nem lesz lelkiismeret furdalásom. Miért is lenne? Hisz jégszívem van. S ha egyszer fel is olvasztja valaki, nem fog sokáig tartani, ugyanis a jégből víz lesz, ami elfolyik. És akkor mindenkin bosszút állok. Addig nem fogom elhagyni ezt a kibaszott világot, amíg ki nem készítelek titeket, s mindenkit, aki ilyenné változtatott – ordítottam ki magamból mindent, amit eddig elnyomtam a lelkem legmélyére. De akármennyire is próbáljuk rejtegetni a dolgokat, azok előbb vagy utóbb felszínre kerülnek.

A teremben lévők meglepetten pillantottak rám, de én nem foglalkoztam velük. Megfordultam, s amennyire gyorsan csak tudtam, végigfutottam a folyosón, a parkolón, az iskola előtt húzódó utca egy részén. Próbáltam nem tudomást venni a térdembe nyilalló fájdalomról, de a szúrás egyre csak erősödött, mígnem az elviselhetőség határát nem súrolta.

Lebicsaklottam az út mellé, s hála a korai órának, csak néhány autó suhant el mellettem, amiknek vezetői megbámultak ugyan, de nem álltak meg.



Hát igen, ez vagyok én. Bella Swan, egy romhalmaz, ki az út melletti fűben bőg. Miért vagyok ennyire szerencsétlen?

Úgy tartják, Isten nem vét hibát. De mi van akkor, ha velem elszúrta? Ha tényleg hiba csúszott a gépezetbe?

Az eső megeredt, a szél pedig végigsöpört a könnyű kis kabátomon, de jelen pillanatban még az sem érdekelt, ha megfázom. A könnyfüggöny eltakarta a kilátást, de a szemmel látható dolgok amúgy sem keltették már fel a szépérzékemet.

 Szemhéjaim lecsukódtak, a belső sötétség pedig megnyugtatott. Engedtem, hogy a sötétség körülöleljen, hogy az üresség átjárja a testem.

 A szél ismét feltámadott, éreztem, ahogy arcom simogatja. Helyét hűvös érintés vette át, amitől megborzongtam. Szemhéjaim automatikusan pattantak fel, szemeim pedig egy sárga szempár aggódó pillantásával találkoztak. 






Ui: Azért írom ezt ide, mert már az előző fejezetnél sem értettetek mindent tisztán, és a komikból kiderült, h itt sem. Az előző fejezetben Edward azért bolondult meg, mert nem tudott segíteni Bellának, és ezért a lelki ismerete felemésztette. A mostani fejezet első része pedig: ha visszaolvassátok az előző fejezet végét, akkor rájösztök, h Jazz, Em, és Carlisle elindult Edwardhoz, és akkor ejtettem egy aprócska kis mondatot, jelezve ebben a fejiben elkövetkezendő eseményeket... Edwardra tehát ők támadtak rá, s apró részletekben elejtettem a megoldáshoz szükséges dolgokat. Edward fájdalma, mintha elveszítette volna valamelyik testrészét+ a tűz+ már 1 hete senki sem látta... Na, összeállt a kép? Remélem, ebből végre rájön valaki, mit is műveltem :D

2011. február 5., szombat

4. fejezet- A düh néha erősebb mindennél

Sziasztok. Itt a kövi feji. Nem oan lett, amihez szoktatok. Itt is a fájdalomé a főszerep, de más formátumban. A fejezetre kicsit hatott, hogy egész héten Kesley Cole könyvsorozatát olvasom :D Jó olvasást :)



MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com
  


1 héttel később...


 ( Alice)

Alice Cullen fékezhetetlen dühvel robogott le a kúria lépcsőjén, nyomában Edwarddal. A fiú vállon ragadta pöttöm húgát, s maga felé fordította.

- Jaspert már teljesen kikészítik a folyamatos hangulatváltozásaid. Miért nem tudsz túllépni rajta? – Edward ingerülten felsóhajtott, majd elengedte a lányt. Arcán a feldúltság jelei suhantak át, utat törve ezzel az újbóli kegyetlen vadászat lehetőségének. A fiú az elmúlt napokban lobbanékonnyá vált, a benne rejtőző vadállatot újra és újra felszínre eresztve. Bár kétségtelenül hozzájárult higgadtsága elvesztéséhez az is, hogy Jasper képtelen volt kordában tartani képességét, ezzel még ingerlékenyebbé téve Edwardot.

- Megint láttam – suttogta elfúló hangon Alice. A fiú teste görcsbe rándult, izmai megfeszültek a fekete rövid ujjú póló alatt. A házra csönd telepedett, az emeleten tartózkodók is lélegzetvisszafojtva várták Edward reakcióját. Alice hátrált pár lépést, de tudta, milyen csekély távolság ez egy felbőszült vámpír számára.

 Edward aranysárga szemei immáron feketében pompáztak, félelmet kiváltva ezzel húgából. Jasper hirtelen tűnt fel felesége mellett, testével védve őt az esetleges támadás ellen. Edward ingerülten húzta fel felső ajkát, megcsillogtatva ezzel gyilkos fegyverét. 

A fiú az utóbbi időben kiszámíthatatlan volt, egy időzített bomba. A Bellát ért folyamatos impulzusok kezdték elvenni eszét, a tehetetlensége kezdte az őrület határára taszítani őt. Elméje kezdett felbomlani, és ezen nem segítettek Alice oly gyakran ismétlődő látomásai. A légkör pattanásig feszült, a vadállat végleg felszínre tört. 

Edward elindult Alice felé, aztán megtorpant. A vörös köd néhány másodpercre felszállt agyáról, megrökönyödésre késztetve szándékától. Fájdalmas pillantást vetett húgára, majd az ajtóval mit sem foglalkozva, távozott a házból. Mert néha a szörny tudja, hogy szörny.

         ( Alice)

- Nem bántott? – kérdezte tőlem aggódón Jasper. Szólásra nyitottam szám, de szavak nem távoztak belőle. Az előbbi rémület még mindig kihatással volt a beszélőképességemre. 

A többiek leszáguldottak az emeletről. Mindegyikük arcáról hitetlenség tükröződött a külvilág felé. Hirtelen üvegcsörömpölés csapta meg fülemet, mire a többiekkel egyetemben a zaj iránya felé fordultam, de nem az állt az ajtóban, akire számítottam.

- Itt meg mi történt? – kérdezte hitetlenkedve Carlisle, miközben a rémült Esme mellé állva, átfogta vállát, mintegy nyugtatásképp.

- Ed…Ed…ward – nyögtem ki szaggatottan. A hangok még mindig hadakoztak ellenem, de ha háborút még nem is, de csatát sikerült nyernem ellenük. Carlisle szomorúan meredt maga elé. Nagyon nehéz volt feldolgoznia, hogy a fia, akit ráadásul elsőként változtatott át, szörnnyé vált.

- Mi volt a kórházban? – tette fel a kérdést Rosalie, aminek a válaszára az egész család annyira várt. Még Emmett sem poénkodott.

- Nagyon súlyosak a sérülései – hajtotta le a fejét Carlisle.

- Túléli? – Esme kétségbeesetten nézett föl férjére, szemében a „Kérlek, mondd, hogy a fiam nem gyilkos!” kifejezés tündökölt.

- Lehetséges. Mindent megteszek, amit csak tudok – Carlisle megszorította felesége kezét, mintegy biztatásképp.

- Ez akkor sem mehet így tovább! – Szólalt fel férjem.

- Jaspernek igaza van – hallottam meg valaki hangját, de az érzékeim kezdték felmondani a szolgálatot.
- De Edward a testvérünk, és…

A hangok kezdtek egybefolyni, a külvilág semmissé válni. A képek magukkal rántottak a mélybe, egy szörnyű utazásra csábítva ezzel engem, ami ellen nem tiltakozhattam.

- Elmegy hozzá – suttogtam elfúlón, majd egy újabb képkocka jelent meg előttem, ismét a hullámvasútra invitálva.

      ( Edward)

A vörös köd teljesen ellepte elméjét, a vadállat átvette az irányítást teste fölött. A szörnynek csak egyetlen célja volt: hogy megpillantsa társát. Szüksége volt rá, látnia kellett. A szörnyet ő éltette, Bella. A lány, aki csakis az övé. Edward egy röpke mozdulattal felugrott a fára, ami az utóbbi napokban törzshelyévé vált. Erről a fáról kilátása nyílott a lányra, s miután Bella elaludt, a nyitott ablakon át be is lopódzott hozzá. A szörnynek muszáj volt éreznie az illatát, hogy elhiggye: tényleg létezik. 

Bella egy szál bugyiban és pólóban lépett be a szobájába, a nyakán lévő vízcseppekből Edward megállapította, hogy nemrég zuhanyozhatott. A lány, kezében az oly gyakran használt eszközével, leült az ágya szélére. Edward tudta, hogy mi fog következni nemsokára, de képtelen volt pillantását levenni a lányról. A szörnyet megigézte társa szépsége.

      ( Bella)

Bella Swan számára ez a nap is ugyanúgy telt, akárcsak az elmúlt hét. Reggel kínkeservesen felkelt, elvégezte teendőit, aztán elhajtott az iskolába, ahol a napi impulzusai fogadták. Megint végighallgathatta, mennyire visszataszító, végignézhette, ahogy mások nevetgélnek a barátaikkal, míg neki csak az üres szék jutott maga mellett, vagy egy-egy elgáncsoló láb a folyosón. Ilyenkor általában a helyzetet még tetőzték is azzal, hogy elszórták a holmijait, vagy egyszerűen csak a kukában landoltatták őket. Jéghideg tekintettel feltápászkodott a földről, összeszedte a dolgait, majd távozott a helyszínről. 

A tesi órák még szörnyűbbek voltak számára, mint a többi. Mivel a koordinációs képessége amúgy sem működik rendesen, ráadásul még rá is tesznek a többiek egy lapáttal, így minden testnevelés órán biztosított számára 1-2 kékfolt. Megtörhetetlenként tűri, ahogy a röplabda a fején pottyan, vagy amikor „véletlenül” ellökik. Órák előtt kénytelen a WC-ben átöltözni, az öltözőben ugyanis újabb támadásokra számíthatna, akárcsak első alkalommal, amikor eltűntették a ruháit. 

Romhalmazként tér haza az üres lakásba, ahol végre nem kell megjátszania magát. Charlie miatt sem kell aggódnia, hogy esetleg lebukna előtte, hisz apja annyira el van foglalva a munkájával, hogy szinte otthon sincs. Így hát otthon egyedül lehet, magányosan. 

Bömböltetve hallgathatja a zenét, hogy a ritmus elvonja figyelmét átkozott életéről. Éneklés közben elhitetheti magával, hogy minden rendben, tudom kezelni a helyzetet, de egyre gyakrabban kell kontrollálnia magát. Az összes fájdalma, melyet élete folyamán szerzett, dühvé alakult át benne, ami egyre jobban ki akar törni belőle. Egyre jobban a felszínre kívánkozik, hogy megmutathassa: én is tudok kegyetlen lenni. Bella nem tudja, meddig képes még rajta uralkodni, de szép lassan felemészti őt. Ezért is kezdett bele ismét a régi, jól megszokott tevékenységébe. Fürdés után szokta alkalmazni, mint ahogy ma este is ezt teszi. A zuhanyozást letudva, rögtön a szobájába vette az irányt, kezében régi barátjával. Az ágy szélén megpihent kissé, majd laptopjához lépkedett, amin maximum hangerőre véve, elindította a zenét. 

Ehhez az alkalomhoz illő muzsikát választott. Pink: Fuckin perfect című dala már az első pillanatban magával ragadta. Végre valaki, aki kimer lépni az átkozott tökéletes világból, és felmeri hívni mások figyelmét, mi is történik igazából ezen a kibaszott bolygón. Igen, Bella Swan kezdett obszcén szavakat alkalmazni, dühe már annyira átjárta testét. Szüksége volt némi enyhülésre, különben megőrült volna. Vissza letelepedett az ágyára, és felemelte pengéjét. A fény megcsillant rajta, ezzel még lenyűgözőbbé téve Bella számára.

- Hát, szia – suttogta eszközének. Ő volt az egyetlen, aki még nem okozott csalódást számára. A szám szép lassan véget ért, de újból felcsendültek első hangjai, a lány ugyanis ismétlésre állította.

- Miért mindig én? – kiáltotta el magát, miközben körmét combjába vájta. Fájt neki, de nem eléggé. Ez a fájdalom túl kevés volt számára, hogy viszonylag kontrollálhassa magát holnap. Még többre volt szüksége. És fájdalmasabbra.

- Mit ártottam én nekik? – körme ismét bőrébe hatolt, most azonban mélyebbre.

- Már kezdek megbolondulni. Magamban beszélek. De hát nem épp ezt akarják? Nem arra áhítoznak mindannyian, hogy végre feladjam? Tulajdonképpen miért is küzdök még? Miért? – arcán egy könnycsepp gördült végig, jelezve ezzel Bellának, hogy ismét elgyengült.

- Kibaszott könnyek. Nekem mindig csak ezek jutnak. De sosem fognak ilyennek látni. Sosem fognak gyengének látni. Nem. Többé már nem – hirtelen emlékek hada rohamozta meg elméjét, aminek következtében még több könnycsepp bújt elő fogságából.

- Miért nem szerethet valaki önmagamért? – csapott le ismét bőrére, most azonban nem körmével.

    ( Edward)

A zene hangosan dübörgött, Edward azonban minden egyes szavát színtisztán hallotta Bellának. Izmai megfeszültek, miközben ízlelgette szavai jelentését. Az elmúlt napokban is figyelte a lány e tevékenységét, ennyire kétségbeesettnek azonban még sohasem látta. Fékevesztett dühvel nézte, ahogy körmeivel végigszántja bőrét, de tudta, ezért pokoli megtorlást hajt végre. Egyszer már megtette. Bella arcán könnycseppek tűntek fel, még bosszúszomjasabbá téve ezzel Edwardot.

- Miért nem szerethet valaki önmagamért? – a lány szavai fájdalmasan martak szívébe, majd látta, ahogy Bella belevájja a szikét bőrébe. A gyenge kis bőr hamar utat engedett a szikének a hús felé. Egy vércsepp bátortalanul kikandikált a nyílásból, majd távozott, maga után vonzva társait. Bella felüvöltött, Edward pedig felmorgott. A szörnyet megbabonázta a lány vérének illata.

       ( Alice)

- Megteszi – suttogta maga elé Alice Cullen. A többiek csak erre vártak, immáron már fél órája. Edward távozása után Alice-t látomások tömkelege rohamozta meg. A képkockák percenként váltakoztak, jelezvén, hogy bátyja képtelen döntést hozni. Most azonban megtette. Elszánta magát. És a többiek csak erre vártak.

- Muszáj megtennünk – nézett szomorúan feleségére Carlisle, majd Emmettel és Jasperrel az oldalán távozott a házból. Útjuk Edward felé vezetett.

Mert Puszmó unatkozik :D

Haha :D Sziasztok cicamicák :D Mivel mostanában egyre jobban szaporodnak (:P) a díjaink, és Puszmó most unatkozik, ( az igazság az, h a fuck-os turisztika helyett ez sokkal érdekesebb :D ), úgy döntöttem, h úgyis sok mindent megakartok rólam tudni :P így leírok magamról dolgokat :D

A díjakat mindenkinek non szépen köszönjük <3 Most lusta vok őket kilinkelgetni, de én mindenkinek adom, aki csak szeretné őket :D Díjat mindenkinek :D

1. Humán tagozatos
2. 19 érme és 2 kupája van jelenleg kézilabda és foci versenyekről :D ( Még szerzek, nyugi :D)
3. I láw zene
4. Imád olvasni
5. Az írással lehetősége nyílik arra, hogy megossza másokkal az érzéseit, vágyait
6. Utálok futni
7. Eddig egyszer voltam szerelmes
8. Imádom festetni a hajam :D Egyik gyengém az új frizurák :D
9. Szeretnék tetoválást v piercinget vmikor :D Már csak ki kellene találni, mit is pontosan :D
10. Szeretek inni :D ( természetesen itt alkoholra gondolok :D ) Szeretem, mikor apám hoz haza bebaszva :D Másnap: Puszmó: H kerültem haza? Apa: Hazahoztalak. Szerencsére nem hánytad össze a kocsit. Kérsz kávét? :D I láw apa :D
11. Újságíró szeretnék lenni v szuperhős :D Talán még a tanárnéni szerepkör is belefér :D
12. A szüleim elváltak, és én apukámmal élek együtt. A mostohaanyucim tök menő :D
13. Bevallom, gyakran nézem a VV-t :D Alekosz dumái kötelezőek :D Mindiiiiiiiiiiig minden körülmények között :D Ti pozitív hatással vagytok a bioritmusomra, nyugi :D
14. Fiús lány vok. Próbálnak néha lánnyá formálni, de lehetetlen :D Kisfiúnak születtem :D
15. Bevallom, énekkari tag vok :D
16. Gondolom, már észrevettétek, h imádom alkalmazni a smileykat :D Függő vok :P
17. Van facem, ahol be is jelölhettek :D Túl kevés az ismim :D Rebeka Kazár :P
18. A Puszmó becenevet az a fiú adta rám, akibe szerelmes voltam :D A tanárok közül is van oan, aki így   hív :D
19. Utálok mosogatni, és vasalni :D
20. Imádom a vígjátékokat és a horrorokat ( búúúúúúúúúúú) :D
21. Szinte mindig röhögök :D
22. Imádom az édességeket * csorog a nyála*


Hű, ez jó móka volt :D Annyira belelendültem, h szinte alig tudtam leállni :D Még tudtam volna mit írni :D Tehát, ha még többet megakartok tudni Puszmóról, csak küldjetek díjat :D Haha :P Cicc, ha neked is kedved támad, csak nyomjad :D


A frissről: perpillanat pörgős hangulatban vok, így nem tom átélni a történetet :D Röhögjetek, de én azonosulni szoktam a karakterrel, akit leírok :P Megpróbálom magamat elszomorítani ( bár ez nem lesz nehéz, ha kinyitom végre azt a kibaszott turi füzetet :D), és amint lehet, hozom a frisst.  No szomi, 4ever happy :D