Hi, everybody :D Na szóval, a lényegre térek: írtam már nektek, h bejutottunk az országos döntőbe, ezért az utóbbi időszakomat a suli és az edzések, edző meccsek, felkészülések teszik ki. Tehát mostanában nincs annyi időm. Ezt a pár hetet fel kell áldoznom, ha eredményt akarunk elérni, ezért amíg le nem megy a döntő (április 15.-16.-17. Pécsett, ha vki ott lakik, kommunikálhatna velem, mert ott nincs ismerősöm :D) kétséges a friss. Ha tok, hozok, de hétköznap, amikor hazaesek, hullafáradt vok, és most nem is non tok másra koncentrálni. Az edző amúgy sem engedi, na mindegy :D Szóval csak annyit, h addig kétséges a friss, de azután tovább robog a töri. Ezért is, h kárpótoljalak titeket, vidámabb fejit hoztam. Úgyis annyira mondtátok, h Belluska és Edike végre közelebb is kerülhetne egymáshoz :P Hát szép lassan engedek nektek :D
Hétfő reggel
Bella szemszög:
E/3.
Bella Swan az iskolába járó gyerekektől oly jól ismerhető hétfő reggeli ingerültséggel nyomta ki az ébresztőjét. Az elmúlt húsz perce a szundi gomb nyomogatásával telt, de ha most rögtön nem kel ki az ágyból, kénytelen elkésni a suliból.
Bella nagy nehezen lerúgta magáról a takarót, és kikecmergett az ágyból. Első útja a fürdőbe vezetett, ahol elvégezte szükséges emberi teendőit. Fogmosás közben eszébe jutott a múlt hét, amikor – hála a térdsérülésének- itthon tölthette napjait. Azonban minden jó véget ér egyszer.
Miután fogai tisztaságát megfelelőnek találta, szobájába ment, hogy felöltözhessen. Eddig nem kifejezetten törődött azzal, hogy milyen ruhában is jelenjen meg az emberek előtt, de pillantásai önkéntelenül is a szinte bontatlan dobozokra estek.
Az első ajándékot szerda este egy futár hozta Bellának, s azóta minden este újabb darabok érkeztek, az aznapi házi feladat és egy kártya kíséretében. Második este Bella addig nem volt hajlandó elfogadni az ajándékot, míg a futár fel nem fedte küldője személyazonosságát. A lánynak azonban csak egy monogramot sikerült kiszednie a fiatal fiúból. B. M. Vajon ki lehet ez a B. M.? Bella egész héten ezen törte a fejét, de nem tudta kideríteni a titkos hódoló kilétét.
Hódoló – megborzongott a gondolattól. Oly hihetetlennek tűnt számára, hogy valaki felfigyeljen rá, de az ajándékok mást állítottak.
Bella odalépkedett a tegnap érkezett dobozhoz, s felnyitotta. Kivette belőle a könyvet, és ujjaival végigsimogatta. A sok ajándék közül ez volt a kedvence: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Kinyitotta a könyvet, s kivette belőle a lapok közé csúsztatott kis cetlit. Hiába olvasta el tegnap a papíron lévő szavakat legalább ezerszer, képtelen volt megunni ezt az idézetet:
„Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”
Még percekig tűnődött a szöveg szavain, és azon, hogy vajon tényleg megváltozhat-e az élete. Egy valami azonban biztos volt: sok-sok év után Bella Swan őszintén elmosolyodott.
Edward szemszög:
E/3.
Edward Cullen idegesen mászkált fel-alá a családi házuk nappalijában. Már harminc perce készen állt rá, hogy elinduljon az iskolába, de testvérei nem így gondolták.
Először Alice-re kellett várnia, aki nem tudta eldönteni, melyik topánkáját vegye fel a több száz közül. Állítása szerint egyik sem mutatott úgy a látomásaiban, amire vágyott, ezért pár perc múlva megunta a dolgot, és egy újabb szettet állított össze. Persze ez sem mehetett zökkenőmentesen, de végül az ötödik kollekcióra rábólintott.
Edward már épp megörült volna, hogy végre elindulhatnak az iskolába, amikor Emmett állt le cirkuszolni. Fivére nem akart a számára készíttetett Rebecca Black pólójában megjelenni a gimnáziumban, amit a veresége miatt kellett viselnie. Edward beleegyezett, hogy levegye, mondván, semmissé teszi az ígéretét, de Emmett büszkesége nem engedte, hogy elfogadja a könyöradományt, ezért még mindig ott tartottak, hogy testvére megmakacsolva állt a nappali közepén, ahol a többi családtag próbálta meggyőzni.
Edward tűrőképessége felmondta a szolgálatot, így közbeszólt a vitatkozók szófordulataiba.
- Most fogom magam, beszállok a kocsiba, és öt másodperc múlva elhajtok a suliba. Ha valaki velem akar jönni, akkor az most tegye, különben itthon marad – azzal távozott a helyiségből, testvérei legnagyobb döbbenetére.
Fivére kénytelen-kelletlen voltak követni őt. Még a sértődött Emmett is.
Bella szemszög:
E/1.
A reggeli kis elmélázásomnak köszönhetően, éppen csak, hogy beestem irodalom órára. Mondjuk, előnyére váljon a dolognak, hogy így nem kellett szünetben hallgatnom az osztálytársaim beszólogatásait. Szerencsére pedig a tanár viszonylag hamar érkezett órára, ezáltal maradt még pár percem, hogy felkészüljek.
Ami aggasztott, az a padtársam hiánya volt. A nővére múlt héten azt mondta, hogy tüdőgyulladása van, de ma már jön, de még sincs itt. Lehet, hogy még súlyosabbra fordult a betegsége? És ha igen? Mit érdekel az téged? – korholtam le magamat, miközben kiszíneztem a „k” betűmet a lapomon.
Az irodalom óra annyira unalmasnak bizonyult, hogy kénytelen voltam szavakat írogatni a füzetembe, aztán áthúzni a körvonalakat, végül pedig szürkével megspékelni a köztük lévő részeket. De már csak 22 perc – pillantottam órámra, és felsóhajtottam.
A következő pillanatban kopogtatás törte meg az óra menetét, nyílt az ajtó, majd belépett rajta a padtársam.
- Á, Mr. Cullen – fújtatott dühösen a tanár. – Végül is csak méltóztatott megtisztelni minket a jelenlétével?
- Elnézést, tanár úr. Elaludtam.
- Még egyszer elő ne forduljon. Menjen a helyére!
Edward szélsebesen a padnál termett, s helyet foglalt mellettem. Mr. Tanner szúrós pillantásokkal illette őt, de Edward úgy tett, mintha észre sem venné. A tanár néhány másodperc elteltével visszatért az irodalom szépségének ecseteléséhez.
Padtársam komótosan kipakolt a táskájából, de végig engem tüntetett ki figyelmével. Le sem vette rólam a szemét.
- Mi az? – kérdeztem feszülten. Mi van annyira bámulnivaló rajtam?
- Semmi – rázta meg fejét mosolyogva, de szemeit továbbra is rajtam legeltette.
Nekem pedig van egy olyan rossz szokásom, hogyha sokáig bámulnak, akkor kitör belőlem a nevetés. Persze ez most sem maradhatott el, így kuncogni kezdtem.
- Mi olyan vicces? – kérdezte tőlem felhúzott szemöldökkel. Ettől az összeállítástól kibukott belőlem a röhögés, amire már a tanár is felkapta a fejét.
- Mi is megtudhatnánk, mi ennyire mulatságos, Miss. Swan? – lépett a padunkhoz idegesen Mr. Tanner.
Máskor ilyen esetben már rég elszégyelltem volna magamat, de jelen pillanatban egészen mulatságosnak tartottam a kis pöttöm tanárt, aki ezzel a felfújt fejjel úgy nézett ki, mint egy pocok.
- Se… semmi – préseltem ki magamból nagy nehezen, két röhögésroham között. Összeszorítottam a számat, és megpróbáltam bűnbánóan nézni rá, ami be is vált, ugyanis hátat fordított nekem, és visszaindult a tanári asztalhoz.
Balszerencsémre azonban a mellettem helyet foglalóra pillantottam, aki igen lelkesen utánozta mimikájával egy pocok gesztikulálásait, amitől végképp elszakadt nálam a cérna. Ismét kitört belőlem a nevetés, most azonban tettestársam is volt benne.
- Miss. Swan, és Mr. Cullen – üvöltötte teli torokból Mr. Tanner. - Irány az igazgatói.
A röhögésáradatnak azonban csak nem akart vége lenni.
:D Mr. Tanner :P
Az idézet A kis hercegből való.
