14. fejezet- Mi történt?

              Bella szemszöge:

- Jasper? – ráncoltam össze a szemöldököm. Értetlenül néztem végig az előttem álló egyeden, ki nem zavartatva magát, lazán az ajtófélfának dőlt.

- Bemehetek? – felocsúdva a kezdeti megdöbbenésből, félrehúzódtam, ezzel utat engedve vendégemnek a nappaliba. Óvatosan becsuktam az ajtót, majd Jasper felé fordultam.

- Zongorázol? – kérdezte tőlem, pillantását végigfuttatva az említett hangszeren.

- Néha – vontam meg vállamat, ugyan kissé feleslegesen, hisz szemei a berendezést vették célba. Nem feszegette tovább a témát, amit annyira nem is bántam. Néhány másodpercnyi kellemetlen hallgatás után megköszörültem torkom, s eljátszottam a szívélyes házigazda szerepét.

- Kérsz valamit inni? – nem válaszolt, csupán csak megrázta a fejét, ami után végre szembefordult velem. Tekintetével az enyémet kereste, s miután próbálkozásait siker koronázta, közelebb lépkedett felém. Egyszerre volt ijesztő és furcsa a helyzet. Szemei ugyan aranysárga színben pompáztak, mégis volt bennük valami titokzatosság, valami rejtély, mi megoldásra várt. Hirtelen érdekelni kezdett a dolog, holott néhány másodperccel ezelőtt legszívesebben elküldtem volna őt. Nem értettem sem magam, sem a megváltozott érzéseimet.

     

              Alice szemszöge:

A házunk mellett található erdő egyik fáján ücsörögtem, mikor is feltűnt látomásomban Edward közeledő alakja. Kényszeredetten felsóhajtottam, s próbáltam összeszedni, ha nem is magam, de legalább a gondolataimat. De mindhiába. Tisztában voltam vele, hogy elmém jelen pillanatban egy pszichikai problémákkal küszködőjéhez hasonlítható.

- A számból vetted ki a szót – huppant le mellém fivérem. Máskor már rég nekiestem volna az intimszférám megsértése miatt, most azonban ez sem érdekelt. Hogyan számíthatna bármi is, azok után?

- Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnod, Alice. Csak egy kicsit feszült volt, de amint lenyugszik, bocsánatot fog kérni – kezdett el győzködni feleslegesen.

- Te is ott voltál. Hallottál mindent. Jasper… - képtelen voltam kinyögni bármit is, hisz újból megrohamoztak az emlékek.

A nappaliban ülve vártam Jasperre, kit korábban elküldtem a bevásárlóközpontba, hogy kideríthesse, mit is érez Bella pontosan Edward iránt. Éreztem, hogy valami baj van, de ez csak akkor vált biztossá, mikor férjem belépett az ajtón. Rideg és távolságtartó volt mindenkivel. Az auráját mintha körüllengte volna valami bizarr titokzatosság.

 Hiába faggattam a küldetéséről, csak mormogott valamit, de tulajdonképpen nem is foglalkozott velem. Komótosan elballagott a kanapéig, majd lehuppanva rá elterült. Kissé felhúztam a szemöldököm eme látványra, említést azonban nem tettem róla.

Rose felvetette a vásárlás ötletét, mire a fiúk dörmögésben törtek ki, kivéve Jaspert. Ő csak lazán megjegyezte, hogy nem jön. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés, s meg is jegyeztem neki a dolgot.

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy.

- Azért vagyok furcsa, mert nem ugrom az első füttyszóra? – hátratántorodtam durva megfogalmazásától.

- Nem köteleztem a dolgot. És különben is, Rose vetette fel, nem én.

- Ja, nem kötelezted. Csak éppen, ha nem táncolok úgy, ahogy te akarod, akkor mehetek a fenébe. Itt úgyis csak megtűrnek engem miattad, nem igaz? – pattant föl a kanapéról idegesen.

- Mi a franc ütött beléd, Jasper? – esett neki Emmett. – Egyikünknek sincs kedve vásárolni menni, mégsem rendezünk perpatvart miatta.

- Mert féltek a hóhér feleségemtől. Én azonban meguntam a dolgot. Elegem van belőle. Válni akarok – jelentette ki könnyedén, én pedig teljesen ledöbbentem a hallottaktól. Azt hittem, csak egy rémálom az egész, de Edward hangja bebizonyította, hogy tévedtem.

- Na, ne viccelj. Most csak felhúztad magad valami hülyeségen, de amint lenyugszol, ráébredsz majd, mekkora marhaságot mondtál.

- Hogy viccelek? – horkant fel Jasper. – Nem viccelek. Halálosan komolyan gondolom. Már eddig is érlelődött bennem a dolog, de most főleg eljött az ideje.

- Miért pont most? – hangom rekedtesen csengett. Jelen pillanatban létfontosságú lett volna számomra a könnyezés lehetősége. Néhány könnycsepp enyhített volna a mellkasom szorításából.

- Mert beleszerettem valakibe – nézett mélyen szemembe, hogy minél inkább nyomatékosítani tudja a dolgot. Az én rég nem dobogó szívem minduntalan darabjaira hullt. Az aprócska darabokat pedig a Jasper után tárva-nyitva maradó ajtón át kifújta a szél, s kacagva repítette szerteszét.

      

                   Bella szemszöge:

El sem hiszem, hogy épp ágyneműt viszek le a nappaliban található Jaspernek. És ami még ennél is furcsább, hogy nem emlékszem rá, hogyan is egyeztem bele ebbe az egészbe. Addig még minden világos, hogy leültünk beszélgetni, ő pedig elmesélte, hogy veszekedtek Alice-szel, aminek eredményeképpen nem szeretne hazamenni. Aztán egyszer csak a lépcsőn találom magam, ágyneművel a kezemben.

- Segítsek? – csendült fel hangja, kizökkentve engem elmélkedésemből.

- Nem, köszi – indultam meg lefelé, miközben jól lekorholtam magam mimózaságom miatt. Még szerencse, hogy Charlie-nak bent kellett maradnia az őrsön, különben kinyírna, ha meglátná, hogy egy fiú van a házában.

Jasper kezébe nyomtam az alváshoz nélkülözhetetlen dolgokat, majd egy Jó éjt! kinyögése után felszaladtam a szobámba.

Tiszta hülye vagyok. Egy barom – végig ilyesfajta gondolatok cikáztak a fejemben, mígnem elnyomott az álom.

Pár órával később...

Arra ébredtem, hogy kapar a torkom. Olyan érzés volt, mintha már ezer éve nem jutottam volna folyadékhoz.

Nesztelenül lerobogtam a lépcsőn, ugyanis nem szívesen keltettem volna föl a kanapén tanyázó vendégemet. A konyhába érve nem gyújtottam villanyt, így elég sokáig tartott, míg kitapogattam egy poharat, s a csapot. Végül sikerült engednem egy pohár vizet, s rögtön kortyoltam is belőle jó néhányat. Gondoltam, a pohár maradék tartalmát a szobámban fogyasztom el, tehát megfordultam, s elindultam a nappaliba.

Természetesen ebben a sötétségben még a tárgyak körvonalait sem voltam képes kivenni, ezért sikerült egy-kettőnek neki is ütköznöm. A következő csapódás azonban különbözött a többitől. Na és aztán az utána következő hangfoszlány is elárulta, hogy ezúttal nem egy bútordarabban tettem kárt.

- Jasper? – tettem fel a világ leghülyébb kérdését. Ki más lehetne?

- Leöntöttél – kezdett el panaszkodni, nekem pedig most esett le, hogy volt a kezemben egy pohár víz is, ami úgy tűnik, jobbnak látta, ha Jasper ruháján tengődik tovább.

- Ne haragudj. Nagyon vizes lettél? – kezdtem el tapogatózni a sötétben, fel sem fogva, mit művelek.

Mellkasán lévő kezemet megmarkolva húzott közelebb magához. Éreztem leheletét nem túl messze nyakszirtemtől, és ez megrémített, ugyanakkor borzongással töltött el.

- Mit művelsz? – kérdeztem suttogva, ugyanis arca már súrolta enyémet. Szavakkal ugyan nem, de tettekkel annál inkább válaszolt. Apró puszikkal hintette be arcomat, amiket aztán egy csókkal pecsételt meg.

Ne utáljatok nagyon, jó? :D De annyira gyönyörű Bella és Jasper együtt *_*