13. fejezet- Valami kezdete

Sziasztok. Tudom, tudom, pénteken kellett volna feltennem, de nem voltam itthon az elmúlt 2 napban. Sorry!   

           Bella szemszöge:

A nap hátralévő részében egyik Cullen sem próbált kontaktust kialakítani velem, amit nagyon is csodáltam. Vagy túl jól hazudtam Emmettnek, amin igencsak meglepődnék, vagy az egészben Alice keze van. Hisz az biztos, hogy a férfiak képtelenek lennének ilyen nyugodtan viselkedni. A génjükben van a türelmetlenség, a túlzott kapkodás.

Így történt tehát, hogy viszonylag megnyugodva tértem haza, ahol aztán szembesülnöm kellett a szörnyű ténnyel: vagy bevásárolok, vagy éhen halunk. Az otthon található táplálékbevitel még egy főre sem lett volna elég, nemhogy kettőre.

Kénytelen-kelletlen tehát kocsiba pattantam, s meg sem álltam a bevásárlóközpontig. Szerencsére volt még némi tartalékpénzem, amit felhasználhattam vásárlás céljából. De Charlie-val meg kell még vitatnunk a konyhakosztpénz kérdését – tűnődtem magamban, miközben bevásárlókosár után kutattam. Az egyik pulton rá is leltem egyre, amire aztán le is csaptam.

Sorról-sorra jártam, és vagy a helyiség felét bejártam, mire megtaláltam a tésztákat. Miért nem lehet kis táblákkal jelezni az áruk helyét? – kezdtem el zsörtölődni, de mindeközben elsüllyesztettem egy spagetti tésztát a kosaramban. Most jöhet a darált hús.

Jobbra-balra kapkodtam a fejemet a húsrészleget keresve, mikor is szerencsétlenségemre nekiütköztem valakinek. Épp bocsánatot akartam kérni, de az apró szócska ajkamra fagyott, amikor megpillantottam, ki is áll előttem.

- Szia, Bella – köszönt rám kedvesen Jasper. Nem akartam neveletlennek tűnni, ezért viszonoztam gesztusát. De közben abban reménykedtem, hamar szabadulhatok.

-  Szia – inkább motyogásnak tűnt, és már épp léptem volna el mellette, ha keze nem ragadja meg karomat. Persze gyengéd volt szorítása, mégis elég határozottnak tűnt.

- Igen? – kérdeztem ártatlanul, mint aki nem tudja, mire is megy ki a játék. Természetesen következő mondata beigazolta gyanakvásom.

- Edward nagyon feldúlt. Nem érti, miért kerülted ma őt egész nap – közbevághattam volna, hogy ez fordítva volt, de inkább hallgattam. – Magát okolja, hogy talán túlságosan is lerohant téged. Nem állt szándékában. Nem szokott így viselkedni, de te teljesen megőrjíted. Ami nem is csoda, elnézve, hogy a La tua cantante-ja vagy – utolsó mondatát inkább magának fűzte hozzá, de rögtön felkeltett az idegen kifejezés.

- Hogy mije vagyok én? – úgy látszott, Jasper igencsak megbánta már előbbi elszólását, mert kissé ideges lett.

- Nem fontos. A lényeg az, hogy miért kerülöd Edwardot – mélyen a szemembe nézett, én pedig képtelen voltam elfordítani a fejem. Pedig megtehettem volna, hisz fizikailag hozzám sem ért –leszámítva ujjait karomon-, pillantásom mégis feketébe torkolló íriszeibe fúródott.

- Én… - nedvesítettem meg ajkaimat, mert úgy tűnt számomra, mintha már évek óta nem jutottak volna folyadékhoz. – Már mondtam.  Nem haragszom Edwardra, de ez csak egy kis szórakozás volt. Örülnék neki, ha végre elfelejteni. Annál is inkább, hogy sajnálatos módon, közös projekten kell dolgoznunk.

- Mitől félsz, Bella? – telitalálat- állapítottam meg magamban. Hogy volt képes a legjellemzőbb kérdést feltenni számomra? Hisz azóta a bizonyos találkozás óta ez az érzés jellemez engem leginkább.

- Tőled – nyögtem ki a legkézenfekvőbb választ, ami nem is volt annyira hazugság, elnézve rideg tekintetét. Karomat kitéptem az övéből, s szélsebes léptekkel távolodtam tőle. Hál’ istennek, esze ágában sem volt követni.

   

      Külső szemlélő

            E/3.

Undorodva nézett végig az ágyban fekvő fiún, de pillantásuk találkozásakor arcán már megnyerő mosoly ült. Mi sem volt egyszerűbb, mint megjátszania magát. Hisz az elmúlt évtizedekben épp elég tapasztalatot sikerült ezen a téren összegyűjtenie. Ráadásul most nem is vámpírok előtt kellett brillíroznia, csak egy kis jöttment ember előtt.

Mennyire megvetette őket. Fölöttébb felháborítónak találta, ha akár csak egy példány is tartózkodik a társaságában. Az evolúció zsákutcájának találta az emberiséget.

Ennek ellenére itt van, ebben a szobában, ezzel a fiúval. De hát nincs más lehetősége. Szüksége van rá. A cél szentesíti az eszközt – ismételgette magában idefelé jövet.

- Segíthetek? – csendült fel jövendőbeli szövetségese kisfiús hangja, miről biztosan azt hitte, elég férfiasan cseng. A nő visszafogta feltörő undorát, s negédesen így szólt.

- Úgy gondolom, én segíthetek neked – mosolya vigyorrá torzult, a másik szeme pedig érdeklődéssel telivé vált.

Bella szemszöge:

A bevásárlóközpontos kis incidens után inkább lemondtam a vásárlásról, így vacsorára pizzát rendeltem. Charlie-nak biztosan nem lesz ellene ellenvetése. Hisz évek óta ezen él. Eggyel több pizzával eltöltött étkezés meg sem kottyan neki.

Egy órával ezelőtt végeztem a tanulnivalóval, utána pedig a ház tisztaság iránti vágyát is kielégítettem.

Hol lehet már Charlie? – pillantottam a nappaliban található órára, ami pontosan nyolc órát mutatott. Ilyenkor általában már itthon szokott lenni. Bár mintha említette volna valamikor, hogy éjszakás lesz. Vagy az múlt héten volt?

Hát igen, ebből is meglátszik, mennyire mesébe illő kapcsolatunk van egymással. Micsoda családi idill – ahogy gúnyosan mondani szokták a rosszakarók. De hát ezen nincs mit szépíteni. Semmi értelme nem lenne letagadni a valóságot.

Bár sokan ezt teszik. Elhitetik másokkal, milyen fantasztikus életük van, míg ki nem derül az igazság. Én nem ítélem el őket.  Igaz, számomra nem ez a követendő példa, de valaki nem annyira erős, hogy elfogadja az igazságot. Sokszor még saját magának is hazudik, semmint elviselje az igazság által elszenvedett fájdalmat. De ha nem ér minket fájdalom, mitől is válhatnánk erősebbé? Mi tanítani meg minket kitartóvá válni?

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, kiszakítva engem elmélkedésemből. Furcsállottam a dolgot, hiszen nem gyakran vannak nálunk látogatók. Leszámítva Charlie barátját, Billy-t. De ő sem szokott ilyen késői órában beállítani.

Elrugaszkodtam a zongorától, s megindultam az ajtó felé. Azonban mindenre számítottam, csak arra nem, ami az ajtón túl várt rám.