15. fejezet- Képzelgés

Bella szemszöge:

Szája gyengéden súrolta az enyém, minek hatására érzelmek sokasága tört föl belőlem. Nem tagadom: kívántam a csókját. Sőt mi több, egyre többet és többet akartam. Bennem volt a vágy ez iránt az eufóriát kiváltó tevékenység iránt, ugyanakkor fel-feltört a felszínre a józan eszem, ki a csók azonnali befejezését követelte. Tudtam jól, el kellene taszítanom őt magamtól, de a két énem párharcából a kisördögöm került ki győztesként. Sokkal könnyebb engedni a kísértésnek, mint menekülni előle. Hisz a bűn állandóan a hálójába csábít, akármit is teszel ellene.

Karjaimat nyaka köré kulcsolva húztam őt közelebb magamhoz. Megértette, hogy fejet hajtok a dolog előtt, mert elmosolyodott. Az ajkaim közti kis résen nyelve utat tört magának, s felfedezőútra indult, mígnem táncra invitálta az enyém. Egy igazi hölgy sohasem utasítana vissza egy úriembert. :D

Keze mindeközben végigsiklott az oldalam mentén, s elérve célállomását, letelepedett a fenekemen. Gyengéden masszírozni kezdte a popsim, csókjait pedig a számba való pajzán suttogásokra váltotta. Egyre keményebben markolászta a fenekem, s eme két tevékenységének elegye apró remegéseket váltott ki belőlem, amitől akaratlanul is felnyögtem.

- Akarlak – hörgött fel Jasper, s hogy mindezt alá is támassza, ágyékát az enyémhez nyomta. Észlelve, az ettől a mozdulattól létrejövő reakciómat, csak egy valamiben voltam biztos: hogy én is akarom őt. Lábaimat könnyedén a dereka köré csavartam, testemet pedig övének feszítettem, miközben Jasper megindult a szobám felé.

Aztán egyik pillanatról a másikra egy fülsiketítő hang kíséretében alakja halványodni kezdett, mígnem minden teljes sötétségbe borult. Azt hiszem, ezt az állapotot hívják az álom és ébrenlét határának.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, amivel végleg visszatértem a való világba. Kitapogattam az ébresztőórát, kinyomtam, majd visszahanyatlottam az ágyra. Szükségem volt néhány másodpercre, amíg sikerült felfognom, hogy mindez csupán csak álom volt. Vajon Jasper jövetele is csak képzelgés volt, ahogy a közelebbi kapcsolatba való kerülésünk? Próbáltam elkülöníteni a valóságot az illúziótól, ami többé-kevésbé ment is. Végül arra jutottam, hogy Jasper tényleg itt töltötte az éjszakát, csak a kis közjátékunkat álmodtam meg.

Önkéntelenül is felidéződött bennem az álmokat illető feltevés, miszerint az elfojtott vágyainkat vetítjük ki képzelgéseinkre. Hisz sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet – mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimó -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messzeségben élünk azoktól, akikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van… Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek. Vajon az én esetemben is igaz ez?

Edward szemszöge:

„ Mrs. Maxie inkább érezte, mint hallotta saját, visszahőkölő lépteinek zaját, de senki se követte. A többi nő, mintha közös kényszer hatása alatt cselekedne, félrelökte Felix tiltakozón fölemelt karját, és benyomult a szobába, oda, ahol Sally feküdt. Az ablak nyitva volt, és az esőáztatta párnán úgy terült szét Sally haja, mint valami arany háló.  Szeme csukva volt, de nem aludt. Az összeszorított szájából kibuggyanó kevéske vér már fekete vonallá száradt. Nyaka két oldalán véraláfutás jelezte, hol szorította ki belőle az életet a gyilkos kéz.” *

- Alice – hördültem fel végül, elvesztve végleg türelmem.

- Mi az? – kérdezte ártatlanul, holott mindketten tudtuk, hogyan is állnak a dolgok.

- 10 percen belül ez volt a 20. kis részlet egy krimiből. Nem unod még?

- Ha valami nem tetszik, magamra lehet hagyni. Nincs szükségem bébiszitterekre – pillantott végig bosszúsan a nappaliban elhelyezkedő 5 vámpíron, beleértve engem is. Még Carlisle is lemondta a tegnap esti ügyeletét, hogy mindannyian vigyázhassunk Alice-re. Minderre az eléggé érdekes gondolatai miatt volt szükség.

- Tulajdonképpen miért vagytok itt? – tette fel a világ legértelmetlenebb kérdését.

- Mert szeretünk – felelte mindannyiunk nevében Rosalie.

- Legalább ti szerettek – törtek föl Alice-ben újra Jasper elutasító szavai.

- Ne gondolj rá folyton! – parancsoltam rá. Elöntött a düh az iránt a féreg iránt, s képtelen voltam visszazárni a ketrecébe. Kiszabadult, és megérezve a szabadság ízét, erősebbé vált nálam.

- Tudod Edward, fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokban a pillanatokban, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

- Alice, az élet már csak ilyen. Kegyetlen. Élvezi, ha szenvedést okozhat. De el kell fogadnunk, hogy sok embert elvesztünk létezésünk során, és sokszor olyan embereket is el kell engednünk, akiket szeretünk, de erősnek kell maradnunk. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, nem jön vissza. Inkább gondolj arra, hogy mennyien szeretnek téged, s hogy mi mindig itt leszünk neked – lepett meg szavaival Rosalie. Sohasem láttam még ennyire megnyílni. Nem is sejtettem, hogy ennyire mély gondolatok is lappanganak benne.

- Rose, honnan is tudhatnád, mit érzek most, mikor neked ott van Emmett? Mit szólnál, ha egyszer beállítana, és közölné veled, hogy vége? Ha ellökne magától, amikor még annyi terved lenne a közös jövőtöket illetően? Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok. – Mondandója befejeztével felrobogott a lépcsőn, én pedig jobbnak láttam, ha megállítom családom többi tagját a húgom után való üldözésükben. Jól fog esni neki egy kis egyedüllét.

- Annyira összetört szegényke. Valamit tennünk kell. Nem hagyhatjuk szenvedni – bújt Esme Carlisle-hoz. Teljes mértékben egyetértettem vele. De vajon mivel könnyíthetnénk meg Alice-nek ezt a helyzetet? Kezdtem el ötletek után kutatni, mikor is megtaláltam a tökéletes megoldást.

- Bella segíthetne – mondtam ki hangosan is a dolgot.

     

Külső szemlélő:

        

      E/3.

Edward Cullen Jasper megkínzásán gondolkodott, mikor is megpillantotta a Swan házat. Futva érkezett az erdőn át, ugyanis valahogyan le kellett vezetnie a feszültségét, különben még valami őrültséget követett volna el.

Az utca kihalt volt, ami a korai időpont számlájára írható.

A kocsifelhajtón keresztül elindult a ház felé, mígnem az ajtóhoz ért. Furcsának tartotta, hogy nem látott egyetlen kocsit sem az épület előtt, de arra gondolt, hogy biztosan a garázsban helyezték el őket.

Miért ne lennének itthon ilyenkor? – futott át az agyán, majd kopogtatott. Mivel nem kapott választ, megismételte eme tevékenységét.

Kezdett arra gyanakodni, hogy csakugyan nem tartózkodik senki sem a lakásban, és már épp elment volna, mikor is kinyílt az ajtó, s szembetalálta magát Jasper Whitlock Hale-lel.

„Ha az ember csak az egyik oldalát nézi a dolgoknak, akkor csak az egyik oldalt látja. De minden tökéletesen a helyére kerül, ha a fejében el tudja dönteni, hogy mi a valóság, és mi az illúzió.”




* P. D . James: Takard el arcát!