Boldog Karácsonyt :$

Nagyon Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek :$

Tőlem ezt hozta a Jézuska :)

http://just-an-imaginary-reality.blogspot.com/

15. fejezet- Képzelgés

Bella szemszöge:

Szája gyengéden súrolta az enyém, minek hatására érzelmek sokasága tört föl belőlem. Nem tagadom: kívántam a csókját. Sőt mi több, egyre többet és többet akartam. Bennem volt a vágy ez iránt az eufóriát kiváltó tevékenység iránt, ugyanakkor fel-feltört a felszínre a józan eszem, ki a csók azonnali befejezését követelte. Tudtam jól, el kellene taszítanom őt magamtól, de a két énem párharcából a kisördögöm került ki győztesként. Sokkal könnyebb engedni a kísértésnek, mint menekülni előle. Hisz a bűn állandóan a hálójába csábít, akármit is teszel ellene.

Karjaimat nyaka köré kulcsolva húztam őt közelebb magamhoz. Megértette, hogy fejet hajtok a dolog előtt, mert elmosolyodott. Az ajkaim közti kis résen nyelve utat tört magának, s felfedezőútra indult, mígnem táncra invitálta az enyém. Egy igazi hölgy sohasem utasítana vissza egy úriembert. :D

Keze mindeközben végigsiklott az oldalam mentén, s elérve célállomását, letelepedett a fenekemen. Gyengéden masszírozni kezdte a popsim, csókjait pedig a számba való pajzán suttogásokra váltotta. Egyre keményebben markolászta a fenekem, s eme két tevékenységének elegye apró remegéseket váltott ki belőlem, amitől akaratlanul is felnyögtem.

- Akarlak – hörgött fel Jasper, s hogy mindezt alá is támassza, ágyékát az enyémhez nyomta. Észlelve, az ettől a mozdulattól létrejövő reakciómat, csak egy valamiben voltam biztos: hogy én is akarom őt. Lábaimat könnyedén a dereka köré csavartam, testemet pedig övének feszítettem, miközben Jasper megindult a szobám felé.

Aztán egyik pillanatról a másikra egy fülsiketítő hang kíséretében alakja halványodni kezdett, mígnem minden teljes sötétségbe borult. Azt hiszem, ezt az állapotot hívják az álom és ébrenlét határának.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, amivel végleg visszatértem a való világba. Kitapogattam az ébresztőórát, kinyomtam, majd visszahanyatlottam az ágyra. Szükségem volt néhány másodpercre, amíg sikerült felfognom, hogy mindez csupán csak álom volt. Vajon Jasper jövetele is csak képzelgés volt, ahogy a közelebbi kapcsolatba való kerülésünk? Próbáltam elkülöníteni a valóságot az illúziótól, ami többé-kevésbé ment is. Végül arra jutottam, hogy Jasper tényleg itt töltötte az éjszakát, csak a kis közjátékunkat álmodtam meg.

Önkéntelenül is felidéződött bennem az álmokat illető feltevés, miszerint az elfojtott vágyainkat vetítjük ki képzelgéseinkre. Hisz sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet – mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimó -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messzeségben élünk azoktól, akikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van… Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek. Vajon az én esetemben is igaz ez?

Edward szemszöge:

„ Mrs. Maxie inkább érezte, mint hallotta saját, visszahőkölő lépteinek zaját, de senki se követte. A többi nő, mintha közös kényszer hatása alatt cselekedne, félrelökte Felix tiltakozón fölemelt karját, és benyomult a szobába, oda, ahol Sally feküdt. Az ablak nyitva volt, és az esőáztatta párnán úgy terült szét Sally haja, mint valami arany háló.  Szeme csukva volt, de nem aludt. Az összeszorított szájából kibuggyanó kevéske vér már fekete vonallá száradt. Nyaka két oldalán véraláfutás jelezte, hol szorította ki belőle az életet a gyilkos kéz.” *

- Alice – hördültem fel végül, elvesztve végleg türelmem.

- Mi az? – kérdezte ártatlanul, holott mindketten tudtuk, hogyan is állnak a dolgok.

- 10 percen belül ez volt a 20. kis részlet egy krimiből. Nem unod még?

- Ha valami nem tetszik, magamra lehet hagyni. Nincs szükségem bébiszitterekre – pillantott végig bosszúsan a nappaliban elhelyezkedő 5 vámpíron, beleértve engem is. Még Carlisle is lemondta a tegnap esti ügyeletét, hogy mindannyian vigyázhassunk Alice-re. Minderre az eléggé érdekes gondolatai miatt volt szükség.

- Tulajdonképpen miért vagytok itt? – tette fel a világ legértelmetlenebb kérdését.

- Mert szeretünk – felelte mindannyiunk nevében Rosalie.

- Legalább ti szerettek – törtek föl Alice-ben újra Jasper elutasító szavai.

- Ne gondolj rá folyton! – parancsoltam rá. Elöntött a düh az iránt a féreg iránt, s képtelen voltam visszazárni a ketrecébe. Kiszabadult, és megérezve a szabadság ízét, erősebbé vált nálam.

- Tudod Edward, fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e, és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokban a pillanatokban, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

- Alice, az élet már csak ilyen. Kegyetlen. Élvezi, ha szenvedést okozhat. De el kell fogadnunk, hogy sok embert elvesztünk létezésünk során, és sokszor olyan embereket is el kell engednünk, akiket szeretünk, de erősnek kell maradnunk. Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, nem jön vissza. Inkább gondolj arra, hogy mennyien szeretnek téged, s hogy mi mindig itt leszünk neked – lepett meg szavaival Rosalie. Sohasem láttam még ennyire megnyílni. Nem is sejtettem, hogy ennyire mély gondolatok is lappanganak benne.

- Rose, honnan is tudhatnád, mit érzek most, mikor neked ott van Emmett? Mit szólnál, ha egyszer beállítana, és közölné veled, hogy vége? Ha ellökne magától, amikor még annyi terved lenne a közös jövőtöket illetően? Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat – legyenek azok bármilyen álmok. – Mondandója befejeztével felrobogott a lépcsőn, én pedig jobbnak láttam, ha megállítom családom többi tagját a húgom után való üldözésükben. Jól fog esni neki egy kis egyedüllét.

- Annyira összetört szegényke. Valamit tennünk kell. Nem hagyhatjuk szenvedni – bújt Esme Carlisle-hoz. Teljes mértékben egyetértettem vele. De vajon mivel könnyíthetnénk meg Alice-nek ezt a helyzetet? Kezdtem el ötletek után kutatni, mikor is megtaláltam a tökéletes megoldást.

- Bella segíthetne – mondtam ki hangosan is a dolgot.

     

Külső szemlélő:

        

      E/3.

Edward Cullen Jasper megkínzásán gondolkodott, mikor is megpillantotta a Swan házat. Futva érkezett az erdőn át, ugyanis valahogyan le kellett vezetnie a feszültségét, különben még valami őrültséget követett volna el.

Az utca kihalt volt, ami a korai időpont számlájára írható.

A kocsifelhajtón keresztül elindult a ház felé, mígnem az ajtóhoz ért. Furcsának tartotta, hogy nem látott egyetlen kocsit sem az épület előtt, de arra gondolt, hogy biztosan a garázsban helyezték el őket.

Miért ne lennének itthon ilyenkor? – futott át az agyán, majd kopogtatott. Mivel nem kapott választ, megismételte eme tevékenységét.

Kezdett arra gyanakodni, hogy csakugyan nem tartózkodik senki sem a lakásban, és már épp elment volna, mikor is kinyílt az ajtó, s szembetalálta magát Jasper Whitlock Hale-lel.

„Ha az ember csak az egyik oldalát nézi a dolgoknak, akkor csak az egyik oldalt látja. De minden tökéletesen a helyére kerül, ha a fejében el tudja dönteni, hogy mi a valóság, és mi az illúzió.”




* P. D . James: Takard el arcát!

14. fejezet- Mi történt?

              Bella szemszöge:

- Jasper? – ráncoltam össze a szemöldököm. Értetlenül néztem végig az előttem álló egyeden, ki nem zavartatva magát, lazán az ajtófélfának dőlt.

- Bemehetek? – felocsúdva a kezdeti megdöbbenésből, félrehúzódtam, ezzel utat engedve vendégemnek a nappaliba. Óvatosan becsuktam az ajtót, majd Jasper felé fordultam.

- Zongorázol? – kérdezte tőlem, pillantását végigfuttatva az említett hangszeren.

- Néha – vontam meg vállamat, ugyan kissé feleslegesen, hisz szemei a berendezést vették célba. Nem feszegette tovább a témát, amit annyira nem is bántam. Néhány másodpercnyi kellemetlen hallgatás után megköszörültem torkom, s eljátszottam a szívélyes házigazda szerepét.

- Kérsz valamit inni? – nem válaszolt, csupán csak megrázta a fejét, ami után végre szembefordult velem. Tekintetével az enyémet kereste, s miután próbálkozásait siker koronázta, közelebb lépkedett felém. Egyszerre volt ijesztő és furcsa a helyzet. Szemei ugyan aranysárga színben pompáztak, mégis volt bennük valami titokzatosság, valami rejtély, mi megoldásra várt. Hirtelen érdekelni kezdett a dolog, holott néhány másodperccel ezelőtt legszívesebben elküldtem volna őt. Nem értettem sem magam, sem a megváltozott érzéseimet.

     

              Alice szemszöge:

A házunk mellett található erdő egyik fáján ücsörögtem, mikor is feltűnt látomásomban Edward közeledő alakja. Kényszeredetten felsóhajtottam, s próbáltam összeszedni, ha nem is magam, de legalább a gondolataimat. De mindhiába. Tisztában voltam vele, hogy elmém jelen pillanatban egy pszichikai problémákkal küszködőjéhez hasonlítható.

- A számból vetted ki a szót – huppant le mellém fivérem. Máskor már rég nekiestem volna az intimszférám megsértése miatt, most azonban ez sem érdekelt. Hogyan számíthatna bármi is, azok után?

- Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnod, Alice. Csak egy kicsit feszült volt, de amint lenyugszik, bocsánatot fog kérni – kezdett el győzködni feleslegesen.

- Te is ott voltál. Hallottál mindent. Jasper… - képtelen voltam kinyögni bármit is, hisz újból megrohamoztak az emlékek.

A nappaliban ülve vártam Jasperre, kit korábban elküldtem a bevásárlóközpontba, hogy kideríthesse, mit is érez Bella pontosan Edward iránt. Éreztem, hogy valami baj van, de ez csak akkor vált biztossá, mikor férjem belépett az ajtón. Rideg és távolságtartó volt mindenkivel. Az auráját mintha körüllengte volna valami bizarr titokzatosság.

 Hiába faggattam a küldetéséről, csak mormogott valamit, de tulajdonképpen nem is foglalkozott velem. Komótosan elballagott a kanapéig, majd lehuppanva rá elterült. Kissé felhúztam a szemöldököm eme látványra, említést azonban nem tettem róla.

Rose felvetette a vásárlás ötletét, mire a fiúk dörmögésben törtek ki, kivéve Jaspert. Ő csak lazán megjegyezte, hogy nem jön. Szokatlan volt tőle ez a viselkedés, s meg is jegyeztem neki a dolgot.

- Minden rendben? Olyan furcsa vagy.

- Azért vagyok furcsa, mert nem ugrom az első füttyszóra? – hátratántorodtam durva megfogalmazásától.

- Nem köteleztem a dolgot. És különben is, Rose vetette fel, nem én.

- Ja, nem kötelezted. Csak éppen, ha nem táncolok úgy, ahogy te akarod, akkor mehetek a fenébe. Itt úgyis csak megtűrnek engem miattad, nem igaz? – pattant föl a kanapéról idegesen.

- Mi a franc ütött beléd, Jasper? – esett neki Emmett. – Egyikünknek sincs kedve vásárolni menni, mégsem rendezünk perpatvart miatta.

- Mert féltek a hóhér feleségemtől. Én azonban meguntam a dolgot. Elegem van belőle. Válni akarok – jelentette ki könnyedén, én pedig teljesen ledöbbentem a hallottaktól. Azt hittem, csak egy rémálom az egész, de Edward hangja bebizonyította, hogy tévedtem.

- Na, ne viccelj. Most csak felhúztad magad valami hülyeségen, de amint lenyugszol, ráébredsz majd, mekkora marhaságot mondtál.

- Hogy viccelek? – horkant fel Jasper. – Nem viccelek. Halálosan komolyan gondolom. Már eddig is érlelődött bennem a dolog, de most főleg eljött az ideje.

- Miért pont most? – hangom rekedtesen csengett. Jelen pillanatban létfontosságú lett volna számomra a könnyezés lehetősége. Néhány könnycsepp enyhített volna a mellkasom szorításából.

- Mert beleszerettem valakibe – nézett mélyen szemembe, hogy minél inkább nyomatékosítani tudja a dolgot. Az én rég nem dobogó szívem minduntalan darabjaira hullt. Az aprócska darabokat pedig a Jasper után tárva-nyitva maradó ajtón át kifújta a szél, s kacagva repítette szerteszét.

      

                   Bella szemszöge:

El sem hiszem, hogy épp ágyneműt viszek le a nappaliban található Jaspernek. És ami még ennél is furcsább, hogy nem emlékszem rá, hogyan is egyeztem bele ebbe az egészbe. Addig még minden világos, hogy leültünk beszélgetni, ő pedig elmesélte, hogy veszekedtek Alice-szel, aminek eredményeképpen nem szeretne hazamenni. Aztán egyszer csak a lépcsőn találom magam, ágyneművel a kezemben.

- Segítsek? – csendült fel hangja, kizökkentve engem elmélkedésemből.

- Nem, köszi – indultam meg lefelé, miközben jól lekorholtam magam mimózaságom miatt. Még szerencse, hogy Charlie-nak bent kellett maradnia az őrsön, különben kinyírna, ha meglátná, hogy egy fiú van a házában.

Jasper kezébe nyomtam az alváshoz nélkülözhetetlen dolgokat, majd egy Jó éjt! kinyögése után felszaladtam a szobámba.

Tiszta hülye vagyok. Egy barom – végig ilyesfajta gondolatok cikáztak a fejemben, mígnem elnyomott az álom.

Pár órával később...

Arra ébredtem, hogy kapar a torkom. Olyan érzés volt, mintha már ezer éve nem jutottam volna folyadékhoz.

Nesztelenül lerobogtam a lépcsőn, ugyanis nem szívesen keltettem volna föl a kanapén tanyázó vendégemet. A konyhába érve nem gyújtottam villanyt, így elég sokáig tartott, míg kitapogattam egy poharat, s a csapot. Végül sikerült engednem egy pohár vizet, s rögtön kortyoltam is belőle jó néhányat. Gondoltam, a pohár maradék tartalmát a szobámban fogyasztom el, tehát megfordultam, s elindultam a nappaliba.

Természetesen ebben a sötétségben még a tárgyak körvonalait sem voltam képes kivenni, ezért sikerült egy-kettőnek neki is ütköznöm. A következő csapódás azonban különbözött a többitől. Na és aztán az utána következő hangfoszlány is elárulta, hogy ezúttal nem egy bútordarabban tettem kárt.

- Jasper? – tettem fel a világ leghülyébb kérdését. Ki más lehetne?

- Leöntöttél – kezdett el panaszkodni, nekem pedig most esett le, hogy volt a kezemben egy pohár víz is, ami úgy tűnik, jobbnak látta, ha Jasper ruháján tengődik tovább.

- Ne haragudj. Nagyon vizes lettél? – kezdtem el tapogatózni a sötétben, fel sem fogva, mit művelek.

Mellkasán lévő kezemet megmarkolva húzott közelebb magához. Éreztem leheletét nem túl messze nyakszirtemtől, és ez megrémített, ugyanakkor borzongással töltött el.

- Mit művelsz? – kérdeztem suttogva, ugyanis arca már súrolta enyémet. Szavakkal ugyan nem, de tettekkel annál inkább válaszolt. Apró puszikkal hintette be arcomat, amiket aztán egy csókkal pecsételt meg.

Ne utáljatok nagyon, jó? :D De annyira gyönyörű Bella és Jasper együtt *_*

13. fejezet- Valami kezdete

Sziasztok. Tudom, tudom, pénteken kellett volna feltennem, de nem voltam itthon az elmúlt 2 napban. Sorry!   

           Bella szemszöge:

A nap hátralévő részében egyik Cullen sem próbált kontaktust kialakítani velem, amit nagyon is csodáltam. Vagy túl jól hazudtam Emmettnek, amin igencsak meglepődnék, vagy az egészben Alice keze van. Hisz az biztos, hogy a férfiak képtelenek lennének ilyen nyugodtan viselkedni. A génjükben van a türelmetlenség, a túlzott kapkodás.

Így történt tehát, hogy viszonylag megnyugodva tértem haza, ahol aztán szembesülnöm kellett a szörnyű ténnyel: vagy bevásárolok, vagy éhen halunk. Az otthon található táplálékbevitel még egy főre sem lett volna elég, nemhogy kettőre.

Kénytelen-kelletlen tehát kocsiba pattantam, s meg sem álltam a bevásárlóközpontig. Szerencsére volt még némi tartalékpénzem, amit felhasználhattam vásárlás céljából. De Charlie-val meg kell még vitatnunk a konyhakosztpénz kérdését – tűnődtem magamban, miközben bevásárlókosár után kutattam. Az egyik pulton rá is leltem egyre, amire aztán le is csaptam.

Sorról-sorra jártam, és vagy a helyiség felét bejártam, mire megtaláltam a tésztákat. Miért nem lehet kis táblákkal jelezni az áruk helyét? – kezdtem el zsörtölődni, de mindeközben elsüllyesztettem egy spagetti tésztát a kosaramban. Most jöhet a darált hús.

Jobbra-balra kapkodtam a fejemet a húsrészleget keresve, mikor is szerencsétlenségemre nekiütköztem valakinek. Épp bocsánatot akartam kérni, de az apró szócska ajkamra fagyott, amikor megpillantottam, ki is áll előttem.

- Szia, Bella – köszönt rám kedvesen Jasper. Nem akartam neveletlennek tűnni, ezért viszonoztam gesztusát. De közben abban reménykedtem, hamar szabadulhatok.

-  Szia – inkább motyogásnak tűnt, és már épp léptem volna el mellette, ha keze nem ragadja meg karomat. Persze gyengéd volt szorítása, mégis elég határozottnak tűnt.

- Igen? – kérdeztem ártatlanul, mint aki nem tudja, mire is megy ki a játék. Természetesen következő mondata beigazolta gyanakvásom.

- Edward nagyon feldúlt. Nem érti, miért kerülted ma őt egész nap – közbevághattam volna, hogy ez fordítva volt, de inkább hallgattam. – Magát okolja, hogy talán túlságosan is lerohant téged. Nem állt szándékában. Nem szokott így viselkedni, de te teljesen megőrjíted. Ami nem is csoda, elnézve, hogy a La tua cantante-ja vagy – utolsó mondatát inkább magának fűzte hozzá, de rögtön felkeltett az idegen kifejezés.

- Hogy mije vagyok én? – úgy látszott, Jasper igencsak megbánta már előbbi elszólását, mert kissé ideges lett.

- Nem fontos. A lényeg az, hogy miért kerülöd Edwardot – mélyen a szemembe nézett, én pedig képtelen voltam elfordítani a fejem. Pedig megtehettem volna, hisz fizikailag hozzám sem ért –leszámítva ujjait karomon-, pillantásom mégis feketébe torkolló íriszeibe fúródott.

- Én… - nedvesítettem meg ajkaimat, mert úgy tűnt számomra, mintha már évek óta nem jutottak volna folyadékhoz. – Már mondtam.  Nem haragszom Edwardra, de ez csak egy kis szórakozás volt. Örülnék neki, ha végre elfelejteni. Annál is inkább, hogy sajnálatos módon, közös projekten kell dolgoznunk.

- Mitől félsz, Bella? – telitalálat- állapítottam meg magamban. Hogy volt képes a legjellemzőbb kérdést feltenni számomra? Hisz azóta a bizonyos találkozás óta ez az érzés jellemez engem leginkább.

- Tőled – nyögtem ki a legkézenfekvőbb választ, ami nem is volt annyira hazugság, elnézve rideg tekintetét. Karomat kitéptem az övéből, s szélsebes léptekkel távolodtam tőle. Hál’ istennek, esze ágában sem volt követni.

   

      Külső szemlélő

            E/3.

Undorodva nézett végig az ágyban fekvő fiún, de pillantásuk találkozásakor arcán már megnyerő mosoly ült. Mi sem volt egyszerűbb, mint megjátszania magát. Hisz az elmúlt évtizedekben épp elég tapasztalatot sikerült ezen a téren összegyűjtenie. Ráadásul most nem is vámpírok előtt kellett brillíroznia, csak egy kis jöttment ember előtt.

Mennyire megvetette őket. Fölöttébb felháborítónak találta, ha akár csak egy példány is tartózkodik a társaságában. Az evolúció zsákutcájának találta az emberiséget.

Ennek ellenére itt van, ebben a szobában, ezzel a fiúval. De hát nincs más lehetősége. Szüksége van rá. A cél szentesíti az eszközt – ismételgette magában idefelé jövet.

- Segíthetek? – csendült fel jövendőbeli szövetségese kisfiús hangja, miről biztosan azt hitte, elég férfiasan cseng. A nő visszafogta feltörő undorát, s negédesen így szólt.

- Úgy gondolom, én segíthetek neked – mosolya vigyorrá torzult, a másik szeme pedig érdeklődéssel telivé vált.

Bella szemszöge:

A bevásárlóközpontos kis incidens után inkább lemondtam a vásárlásról, így vacsorára pizzát rendeltem. Charlie-nak biztosan nem lesz ellene ellenvetése. Hisz évek óta ezen él. Eggyel több pizzával eltöltött étkezés meg sem kottyan neki.

Egy órával ezelőtt végeztem a tanulnivalóval, utána pedig a ház tisztaság iránti vágyát is kielégítettem.

Hol lehet már Charlie? – pillantottam a nappaliban található órára, ami pontosan nyolc órát mutatott. Ilyenkor általában már itthon szokott lenni. Bár mintha említette volna valamikor, hogy éjszakás lesz. Vagy az múlt héten volt?

Hát igen, ebből is meglátszik, mennyire mesébe illő kapcsolatunk van egymással. Micsoda családi idill – ahogy gúnyosan mondani szokták a rosszakarók. De hát ezen nincs mit szépíteni. Semmi értelme nem lenne letagadni a valóságot.

Bár sokan ezt teszik. Elhitetik másokkal, milyen fantasztikus életük van, míg ki nem derül az igazság. Én nem ítélem el őket.  Igaz, számomra nem ez a követendő példa, de valaki nem annyira erős, hogy elfogadja az igazságot. Sokszor még saját magának is hazudik, semmint elviselje az igazság által elszenvedett fájdalmat. De ha nem ér minket fájdalom, mitől is válhatnánk erősebbé? Mi tanítani meg minket kitartóvá válni?

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, kiszakítva engem elmélkedésemből. Furcsállottam a dolgot, hiszen nem gyakran vannak nálunk látogatók. Leszámítva Charlie barátját, Billy-t. De ő sem szokott ilyen késői órában beállítani.

Elrugaszkodtam a zongorától, s megindultam az ajtó felé. Azonban mindenre számítottam, csak arra nem, ami az ajtón túl várt rám. 

Friss időpontja oldalt

Fontos!!!

Tudom, mostanában nem nagyon voltak frissek, és biztos többre számítottatok a nyár miatt. Igen ám, de a nyár nem arról szól, hogy egész nap a gép előtt ülsz. Hééé, akkor mikor élnél? Mindemellett be kell vallanom, el is fáradtam kissé. Tehát arra jutottam, hogy ezt a hátralévő 3 hetet még szeretném kiélvezni. Ráadásul még fogynom is kell. Igen, nemsokára itt a szalagavatóm, én pedig -nincs mit szépíteni rajta- úgy nézek ki, mint 1 disznó. Ez azt jelenti, hogy keményen kell edzenem, hogy lemenjen pár kg. Emellett szeretnék a családommal lenni, a barátaimmal, pihenni, olvasni, filmezni, és még 1 versenyem is lesz szeptember végén, és még semmit sem készültem rá. Tehát a blogjaimat szüneteltetem 1 időre. Minden történetem folytatása augusztus utolsó hetén, vagy szeptember első hetén jön. Ne haragudjatok, de tényleg kimerültem. De ennek ellenére lesz folytatás mindenhol :)

Van olyan, aki jelentkezett a Liszt Ferenc műveltségi vetélkedőre? :D Vagy éppen küzd a kg-k ellen? :D Felvehetne msnre, tanácsokat adni :P

(K) Puszmó

Homo Pornó 2 :D

Katt ide érte: http://adam-leigh.blogspot.com/

Valami egészen más

Lécci nézzetek be :) Előre is köszönöm :)

http://letezem-vilag.blogspot.com/

:D

1 kis Ian Somerhalder-Adam Lambert homo pornó novella formájában :D Ha érdekel, katt rá :D

Link

12. fejezet- Ismerős idegen

Kicsit álmos vagyok, sőt nagyon, így nem lett top feelingű, de néha ilyen is kell. Sorry.

Yamm, és még valami: 13 komi   

     

                   Bella szemszöge:

- Minek jöttél?

- Nem önszántamból vagyok itt, elhiheted – undortól eltorzult arcáról lerítt, hogy igazat mond.

- Akkor minek jöttél? – kérdeztem dühösen. Bosszantott, hogy vele kell egy légtérben lennem. Hát ennyire utálnak odafönt?

- Nem a két szép szemedért, cicuska – hangja gúnyosan csengett. – Ezt át kell adnom – húzott elő egy cetlit a zsebéből, amit ezután a kezembe nyomott. Több szóra nem is méltatva, megfordult, s felszegett fejjel megindult kocsija felé.

- Mégis ki küldte? – kiáltottam utána, de egy porcikája se reagált rá. Hát persze! Nem szeretné a drága idejét továbbra is rám pazarolni. Beszállván autójába, csikorgó kerekekkel elhajtott a helyszínről. Pillantásom hűlt helyéről a kis lapocskára esett, s szemeim automatikusan falni kezdték sorait. 

             

                Külső szemlélő:

A fiú ajka önelégült mosolyra húzódott, miután egy pillantást vetett órájára. Valószínűleg utasítása teljesítve lett, vagy ebben a pillanatban történik meg.

Mily csodálatos is, ha teljesül, amit kívánsz – döntötte hátra fejét, s szemével végigpásztázta a plafont. A repedések csupán néhány másodpercre keltették fel figyelmét, de gondolatai már a közelgő találkozó körül forogtak.

Mivel is kezdjem majd? – tűnődött magában, és elméjében lepergette a hatásosnál-hatásosabb bevezető szövegeket. Választása egy kellően sokkoló, de ennek ellenére viszonylag reményt sejtető mondatra esett, hogy később majd fokozhassa a helyzet drámaiságát, ezzel még nagyobb fájdalmat okozva látogatójának. Élvezettel ízlelgette áldozata kilátásait, s ettől torkából kacagás szakadt föl.

Halk kopogtatás zökkentette ki állapotából, mitől szemöldöke felfelé húzódott. Igazán meglepetést okozott neki áldozata. Még a vártnál is korábban érkezett. Micsoda mulatság is lesz ez – suhant át agyán, miközben egy erőteljes igen után nyílt az ajtó, és belépett rajta a vendég.

- Á, kedvesem! Hát mégiscsak eljöttél? – hangja gúnyosan csengett, pillantása pedig találkozott játékszere rémült tekintetével. Tévedtem – vigyorodott el. – Még szórakoztatóbb lesz, mint gondoltam.

             

                Alice szemszöge:

- Edward, befejeznéd végre? – kérdeztem ma hajnalban mintegy századjára. De semmi. Mintha meg sem hallotta volna. Mi jó van ebben az állandó idegeskedésben? De férfiak, ki értik őket?

- Alice, kérlek – állt meg egy másodpercre sétálásában, ezzel is még inkább jelezvén, hogy épp megforgatta szemeit, mielőtt újból folytatta volna idegesítő tevékenységét.

- Alice-nek igaza van. Roppant idegesítő, fiam – állt mellém Esme is. Végre valaki!- szegeztem szememet az ég felé.

- Köszönöm, anya – morogta maga elé. Most biztosan különbnél-különb elméleteket gyárt, hogy mennyire is nem támogatjuk. Ez tipikus Edward gondolatmenet lenne.

- Kikészít a folytonos hangulatváltozásod – csattant fel Jasper is, ezzel lavinát elindítva a családban.

- Unom már az örökös depressziós feelingedet. Újíthatnál már néha – sóhajtott fel Rose.

- Nem mi tehetünk arról, hogy nem áldottak meg téged is olyan fantasztikus nyelvtudással, mint engem – húzta fel vállát flegmán Emmett.

- Ezt tanúsíthatom – bólogatott lelkesen Rosalie, amitől mindenkiből kitört a nevetés. Kivéve Mr. Búvalbaszott képűt. Én szeretem Edwardot, sőt, egyenesen imádom, de… De néha képtelen vagyok felfogni, hogy egy 110 éves vámpír, hogy képes ennyit hisztizni? Mert valljuk be, néha tényleg azt csinálja.

- Hát igazán köszönöm – sziszegte dühösen gondolataim tárgya. Hupsz! El is felejtettem, hogy gondolatolvasó.

- Bocsi – néztem rá olyan ártatlanul, amennyire csak lehetséges.

- De hogy hogy nem látod? – kanyarodott vissza eredeti témánkhoz. Pedig már kezdtem megörülni…

- Úgy, hogy Bella még nem tervezte meg a mai napot a suliban. Csodákra még én sem vagyok képes. De pár órán belül minden kiderül – ezzel lezártnak tekintve a témát, elindultam a szobámba készülődni.

                  

                    Bella szemszöge:

Még a kómásabbnál is kómásabban ébredtem, ami nem is csoda, tekintve az alvásmennyiséget és minőséget. A múlt éjjel szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam.

Nagy nehezen feltápászkodtam az ágyról, és kicsoszogtam a fürdőbe. Elvégeztem szükséges reggeli teendőimet, aztán visszaslisszoltam a szobámba. A szekrényből kiválasztottam egy farmert és egy felsőt, magamra rángattam őket, felkaptam a suliba szükséges cuccaimat, és már robogtam is lefelé a lépcsőn.

- Reggeli? – kiáltott ki a konyhából Charlie, de éreztem, hogy jelen pillanatban képtelen lennék akár egy falatot is letolni a torkomon.

- Majd a suliban bekapok valamit – hazudtam könnyedén, miközben magamhoz vettem a kocsi kulcsát, felhúztam cipőmet, belebújtam kabátomba. Egy laza helló után kiléptem a házból, és autóba pattantam.

Vezetés közben eszembe jutottak az egész estén át rágódó kérdések, s sokaságuk megrémisztett.  Mintegy mellékes tényezőknek tekintettem őket, és elmém leghátsó zugába elrejtvén, elnapoltam az agyaljunk rajta dolgot. Épp eleget tettem ezt tegnap.

A suli parkolójába befordulva szemöldököm az egekbe szökött, hisz a korai időpont miatt még nem számítottam senkire sem. Azonban tévedtem. A szürke Volvo már ott tündökölt, a kocsinak dőlt Cullen famíliával. Nagyszerű- dünnyögtem magam elé, és a menekülést fontolgattam. Mindez csupán egy kisgyerek viselkedését jellemezné, így nő révén kiszálltam a kocsiból a vállamra kapott táskámmal együtt. Bezártam a kocsit, aztán megindultam a suli felé.

Szerencsétlenségemre el kellett haladnom mellettük, hogy beérhessek az iskolába. Képes vagy rá- biztatgattam magamat, mikor már csak pár méter választott el tőlük. Egyszerűen csak elsuhansz mellettük, és kész – tervemet Alice hiúsította meg egy erőteljes „Szia, Bellával”.

- Sziasztok – motyogtam magam elé, a földet kitüntetve figyelmemmel, s lábaim továbbra is az iskola felé tartottak.

- Beszélhetnénk? – csendült fel Edward bársonyos hangja, amitől szívem egyre szabálytalanabbul kezdett verni. A francba- kezdtem el magamban szitkozódni, de továbbra sem álltam meg. Szemhéjam alól kikandikálva észrevettem, hogy éppen mellettük haladok el. Alice rám nézett, én pedig megszaporáztam lépteimet.

Szó szerint bemenekültem a suliba. Az iskola falai perpillanat menedéket biztosítottak számomra. Még nem voltak gyerekek, így nyugodtan fellélegezhettem. Megindultam a szekrényem felé, de a hátam mögött léptek zaja csendült fel. Kissé félve fordultam meg, de meglepetés személlyel találtam szembe magam.

- Emmett- néztem rá megdöbbenten.

- Igen, én – felelte lazán. – Csak nem másra számítottál? – Kezdte el húzogatni szemöldökét, és szeme pajkosan villant.

- Dehogy – köszörültem meg torkomat. Hangom elég esetlenül csengett.

- Ismerem én a dörgést – kezdett el vigyorogni. – Smaciztatok egy sort, élvezted a dolgot, de mivel nő vagy, muszáj kéretned magadat egy kicsit, igaz?

- Nem erről van szó – mondtam magabiztosan, de mintha meg sem hallott volna, folytatta tovább.

- De azért adhatnál egy esélyt öcsi sajtnak. Vagy netán túlságosan is rád nyomult? Mondjuk én mondtam neki, hogy az a 20 üzenet kicsit sok lesz tegnap, de hallgat rám? Azért megszánhattad volna szegényt. Tudod, nem volt túl sok kapcsolata eddig, és lehet, hogy nem épp a legtökéletesebb a hódítási stílusa, de megszánhatnád szegénykét. Legalább dobj neki egy kis csontot! Hagyd élvezkedni szerencsétlent!

- Emmett – szakítottam félbe áradozását. Most már elhiszem, hogy a pasik tényleg képesek lebeszélni a bugyit a lányokról.

- Miért nem ő jött? – kérdeztem rá nyíltan.

- Kicsit beparázott. Tudod, bepisilt a rózsaszín tangájába – bosszús pillantásom hatására a lényegre tért. – Alice nem engedte. Nem akarta, hogy bolondot csináljon magából.

- Aha. Mivel is…? – hagytam lógva a mondatot.

- Mit számít ez? – tért ki a válaszadás elől. – Netán valami más természetű problémád van vele? Leszbi vagy?

- Dehogyis – olyan elképedve néztem rá, hogy látszólag meggyőztem.

- Akkor biszex? Manapság nem meglepő már.

- Emmett – fújtattam idegesen.

- Jól van, na – emelte fel kezeit, amitől védtelen kisgyerek hatást keltett bennem. Ezen mosolyognom kellett.

- Talán nem tud csókolni? Mert ha ez a probléma, majd én tanítgatom, és… - felfogván kétértelmű szavait, gyorsan hozzátette.

- Természetesen nem együtt gyakorolnánk. Fúj – borzongott meg kissé.

- Jól mutatnátok együtt – jegyeztem meg komoly ábrázattal, de belül roppant mód szórakoztam. Emmett valamiért mindenkinél eléri, hogy nevessen, lelkiállapotától függetlenül.

- Kacagok egy sort – morogta, de ajka szegletében mosoly bujkált. Annak ellenére, hogy élveztem az Emmettel való társalgást, véget kellett vetnem neki.

- Nincs semmi baj Edwarddal, csak… - Hangom elcsuklott, nekem pedig másodpercekre volt szükségem, hogy életem legnagyobb hazugságát kibökjem. – Edward rendes srác, meg minden, de a tegnapi kis incidens csak egy megingás volt. Csak szórakoztam egy kicsit. Itt még nem nagyon ismerek senkit, így jó volt végre valakivel lazulni egyet. Semmi több. Edwarddal csak elütöttük az időt. Nem érdekel, mint férfi – reakcióját meg sem várva, hátraarcot vágtam, majd elviharzottam a helyszínről. 

Happy Birthday Honey!

Szóóóóóóóóval, hnap lesz ciccem születésnapja, ezért ajándékul létrehoztam neki egy régóta kért tőlem Adam Lambert blogot :D A sztori kissé Puszmós, pikáns szituációk, jelenetek, erotika, de lesz benne romantika is :P Aki akar, kukkantson be :D


http://adam-leigh.blogspot.com/

11. fejezet- Az első csók

Sziasztok maszatkák :) Végre vége ennek a francos sulinak :D Örültök neki? :P Amiért kissé megvárattalak titeket a fejivel, azért csempésztem bele nektek néhány perc boldogságot :D Remélem, örültök majd neki :P

                 Bella szemszöge:

Nem tudom, mi ütött belém, de közelsége annyira megnyugtatott, hogy arcomat nyakába fúrtam. Illata robbanásszerűen hatott az érzékeimre, elmémet oly annyira elbódította, hogy lassan végighúztam nyelvem a nyakán.

- Isteni az ízed – sóhajtottam fel kéjesen, majd még közelebb húztam magamat hozzá, mígnem testünk teljesen össze nem ért. A művelet közben felsőm kissé felcsúszott, így a felhevült testem érintkezett alabástrom bőrével. Erre önkéntelenül mindketten felnyögtünk. Egyik kezemet levéve a tarkójáról, végighúztam a mellkasán, míg a másikkal a hajába túrtam. Ujjaim élvezettel játszadoztak a bronzvörös tincsekkel, miközben testem önálló életre kelve, áthelyezkedett a kanapéról az ölébe. Testem legbensőbb pontja összeért férfiasságával, amitől borzongás söpört végig a gerincem mentén.

- Bella – hörögte Edward. Féltem, hogy leállít – pedig jelen esetben az lett volna a normális-, de nem akartam elengedni ezt az érzést. Elmémet elborította a kéj, az eddig ismeretlen szenvedély, és nem ismerve magamra, tovább szítottam a tüzet. Nyelvemet végigfuttattam álla vonalán, majd nyakán, mígnem rá nem találtam fülcimpájára. Hallottam, hogy légzése szaggatottá vált, mikor kényeztetni kezdtem. Mindeközben kezem elérte pólója szegélyét, s ujjaim nem kérve engedélyt, bekéredzkedtek alá. Jéghideg bőre jelen esetben még jobban izgalomba hozott.

Először hasát simogattam, majd kezem felkúszott izmos mellkasára, aminek hatására pikánsabbnál pikánsabb képek jelentek meg a fejemben. A tarkójánál játszó ujjaim elváltak tincseitől, s veszélyesebb kalandba kezdtek. A kezemet végighúztam az egyik combján, aminek hatására, - még a farmerén keresztül is- éreztem izmai rándulását. Ezen felbátorodva, a másik kezemet is alkalmaztam a másik combjára, mígnem egy ennél is veszélyesebb lépésre szántam el magam. Egyik kezemet a combján pihentettem, miközben a másikkal gyengéden a férfiasságára siklottam. Edward felnyögött, s ettől felbátorodva, simogatni kezdtem sürgető vágyát. Edward morogni kezdett, de ez csak még jobban beindított ahhoz, hogy folytassam a tevékenységet. 

Hirtelen hideg ujjak ölelték körül az enyémeket, és gyengéden, de mégis határozottan megszorították őket.

Pillantásomat felemeltem arcára, így a tekintetem találkozott az övével. Aranybarna írisze tükrözte vágyát, és úgy nézett rám, mintha menten felfalna. Mindkét kezemet ajkához emelte, s nyelvével ujjaimat becézgette, miközben mindvégig mélyen a szemembe nézett. Aztán karjaival átölelte derekamat, és közelebb húzott, minek következtében ismételten férfiasságán foglaltam helyet. Ajkával feltérképezte nyakam minden egyes milliméterét, majd fogait végighúzva rajta fokozta tovább szenvedélyemet. A vékony bőrt lassan szívogatni kezdte, minek hatására kisebbfajta hörgések törtek elő a torkomból, s csípőm önkéntelenül is körözni kezdett vágyának bizonyítékán. Erősen belemarkoltam hajába, de ez sem enyhített ölem forróságán. Edward ajka lesiklott a kulcscsontomra, s őt tüntette ki figyelmével. Ennek ellenére eme tevékenysége nem akadályozta meg abban, hogy keze a pólómon keresztül a mellemre simuljon. Elsőként egy nyögés szakadt ki belőlem, de miután gyengéden masszírozni kezdte a halmot, már zihálva kapkodtam levegő után, fejemet hátrahajtva.

 Hirtelen abbahagyta minden tevékenységét, és csak kezeit éreztem arcomon. Pillantásom még kissé homályos volt, de amikor a szemébe néztem, tudtam, mi következik. Egymáshoz simultunk, s szája súrolta az enyémet. Nyelvemmel végigsimítottam előbb felső majd alsó ajkán, melyek oly annyira édesek voltak, hogy nem bírtam nem megismételni eme cselekményem még egyszer.

Aztán száját az enyémre tapasztotta gyengéden, de mégis határozottan. Mindketten belenyögtünk a csókba, de ez nem akadályozta meg Edwardot abban, hogy nyelvével bekéredzkedjen ajkaiam közé.  Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt a számban, minden egyes rejtett zugát feltérképezve, mígnem nyelve találkozott az enyémmel. Elolvadtam a karjában, mint egy szerelemre éhes csitri, és széles mellkasára borultam. Még szorosabban ölelt, csókja követelőzőbb, sürgetőbb lett. Ujjaimat még jobban hajába fúrtam, s élveztem nyelvünk szenvedélyes párbaját. Csípőm egyre jobban az övének feszült, és éreztem, hogy izgalma egyre fokozódik. Szívem vadul kalapált, vérem forrón lüktetett az ereimben.

- Valaki segítene? – Valahonnan a távolból érzékeltem a hangot, majd egy ajtó csapódását, és néhány szatyor földre zuhanását.

 Lassan kezdett kitisztulni az agyam, és úgy toltam el magamtól Edwardot, akár egy mérges kígyót. Egy döbbent Esmét pillantottam meg az ajtóban, ki hüledezve nézett ránk. Nem mutathattam valami jól kócos hajjal, kipirult arccal, és levegőért kapkodva. Ezen kívül tagadhatatlan volt a kép, ami elé tárult.

- Miben kell segíteni? – Robogott le a lépcsőn Emmett, Alice-szel a háta mögött. Most tudatosult bennem, hogy ők is itthon voltak, miközben mi…

Gyorsan felpattantam Edward öléből, és amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a házból. Nem érdekelt se a kabátom, se az itt maradt cuccaim, csak eltűnni akartam innen. Még szerencse, hogy a slusszkulcsom a zsebemben van.

Remegett a kezem, miközben próbáltam belenyomni a kulcsot a zárba, azonban mielőtt még sikerült volna, felcsendült mögöttem egy bársonyos hangszín, mi felidézte a néhány perccel ezelőtt történteket.

- Bella – úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg, és tovább ügyködtem a lyukba találással. Mi a francért nem sikerül?

Egy kéz siklott a vállamra, amitől kiejtettem a kezemből a kulcsot. Persze Edward gyorsabbnak bizonyult nálam, így kénytelen voltam szembefordulni vele, hogy végre hazajuthassak.

- Megkaphatnám? – pillantásom egész végig a slusszkulcson időzött, s nem is állt szándékomban másfelé tekintgetni.

- Ami bent történt… - kezdett el szabadkozni, de leállítottam. Semmi kedvem nem volt végighallgatni, hogy mennyire sajnálja, csak már annyira ki volt éhezve, hogy még én is megtettem. Mélyen a szemébe néztem mondandóm végéig.

- Tudom, csak botlás volt. Fiú vagy, megértem én. És nyugi, nem vagyok hülye liba, aki többet képzel ebbe bele. Mindketten megkaptuk, amit akartunk, szóval megkaphatnám végre azt az átkozott kulcsot?

Edward döbbenten nézett rám. Néhányszor kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán mindannyiszor be is csukta. Végül csak a kezembe nyomta a kulcsot, én pedig elfordulva tőle, kinyitottam a kocsiajtót, beszálltam, majd gyújtást adva rá, elszáguldottam onnan.

Hazafelé menet mindennek elhordtam magamat, aminek csak tudtam. Mi a francot képzeltem magamról? Tulajdonképpen mi ütött belém? Nem szoktam ilyen lenni. Erre rámászok egy ilyen srácra. Egy ilyen A-listás fiúra, kiért minden csaj odavan, s boldogan dobná a bugyiját neki. Én meg bepróbálkozom itt Z-listás létemre.

Szegény srác. Tuti csak szánalomból nem utasított vissza, mert látta, mennyire szerencsétlen vagyok – erre a gondolatra önkéntelenül is kikandikált néhány könnycsepp rejtekéből, ezzel áradatot indítva el. A kesztyűtartóban zsebkendő után tapogatóztam, és szerencsémre találtam is néhányat.

Ezek után, hogy menjek a közelébe? Hogyan végezzük el a közös munkát, ha legszívesebben messziről elkerülne?

Hogy lehettem ennyire idióta? Hisz még egyetlen egy fiúval sem kerültem ilyen testi kapcsolatba, ergo semmi tapasztalatom ilyen téren. Szóval most biztosan jót szórakozik rajtam.

 Nem, Edward nem olyan. A neveléséből adódóan nem tenne ilyet, és ha találkozunk is majd valahol, úriemberhez méltóan fog viselkedni, mintha misem történt volna. Erre a gondolatra még nagyobb zokogásban törtem ki.

                 Edward szemszöge:

- Sajnálom, anya – néztem rá bűnbánóan, miközben letettem újabb 4 szatyrot a nappali padlójára.

- Nem kell mentegetőznöd, Edward. Csak meglepődtem kissé, hisz tőled nem vagyok hozzászokva ehhez a viselkedéshez. De tulajdonképpen örülök, hogy láttam ezt, fiam. Eddig aggódtam amiatt, hogy Carlisle talán túl korán változtatott téged át, és esetleg emiatt még nem értél meg néhány dologra, de a jelek szerint tévedtem – mosolygott rám.

- De még mennyire, hogy tévedtél. Az öcsi csakúgy beindult – bukkant fel Emmett is, egy kaján vigyorral az arcán.

- Emmett – nézett rá Esme rosszallóan, amitől fivérem rendezte arcvonásait. Ezután hozzám fordult. – Nagyon aranyos lánynak tűnik. Most már értem, miért szeretsz mostanában annyira iskolába járni. – Kacsintott rám egy mosoly kíséretében.

- Anya – tettetett felháborodással ejtettem ki a szót, de aztán az én ajkam is felfelé görbült.

                  Bella szemszöge:

Már csak néhány méter választott el a házunktól, mikor valami furcsaságra lettem figyelmes. Egy ismeretlen autó állt a házunk előtt.

 Leparkoltam a felhajtón, és a visszapillantó tükör és néhány zsebkendő segítségével valamelyest emberi kinézetet kölcsönöztem magamnak. Miután ezzel végeztem, kiszálltam a kocsiból, és megindultam a ház felé.

Reménykedtem benne, hogy még megvan a tartalék kulcs a lábtörlő alatt, különben addig itt dekkolhatok, míg meg nem jön Charlie, hisz a kulcsom a kabátom zsebében van, ami a Cullen házban maradt.

-         -  Bella – csendült fel egy ismerős hang a hátam mögött, és erősen gondolkodóba estem, hogy megforduljak-e, de aztán a nevelésemnek köszönhetően mégiscsak megfordultam.

-         - Mit akarsz? – a türelmem csak eddig tartott ki.