9. fejezet- Váratlan fordulat

              Bella szemszöge:

                      E/3.

45 perccel, és egy alapos fejmosással egybekötött beszélgetés után Bella és Edward feszülten várakoztak az igazgatói iroda előtt. A Mr. Barossal folytatott társalgás felért egy fájdalmas foghúzással, azzal a különbséggel, hogy a foghúzás legalább hatásos. Mr. Baros hihetetlenül konzervatív, és hagyománytisztelő ember. Számára elfogadhatatlan volt, ha egy diákja ilyesmire képes vetemedni. Épp ezért döntött volna amellett a drasztikus lépés mellett, hogy Bellát és Edwardot kicsapja az iskolából. Hála azonban Edward kifinomult kommunikációs készségének, és Alice talpraesettségének, Esme ebben a pillanatban is győzködte az igazgatóurat eme szándéka ellen.

 Edward teljes nyugalommal ült a fekete bőrkanapén, Bella legnagyobb megdöbbenésére.

 A lány fejében ezernyi gondolatok cikáztak, hogyan is tálalja Charlie-nak a dolgot. Biztos volt benne, apja megrökönyödéssel fogadná, és a végén az sülne ki belőle, hogy vissza kell térnie anyjához. 

Bella Swan azonban ezt nem akarta. Képtelen lett volna visszatérni oda, ahol pokollá tették az életét. Ahol elvették az álmait, és teljes reménytelenségbe taszították.

 Egy valamiben biztos volt: soha nem fog visszatérni szülővárosába. Inkább választja a nyomort vagy a halált, mintsem a megaláztatást.

      

                                         Edward szemszöge:

                                                   E/3.

Edward Cullen roppant mód jól szórakozott nevelőanyja és Mr. Baros párbeszédén. Hiába választotta el őket egy fal, vámpírhallásának köszönhetően minden egyes szót kristálytisztán hallott. Nem is beszélve a feléje irányuló gondolatokról.

 Ajka legszívesebben mosolyra húzódott volna, de nem akarta még jobban összezavarni a mellette ülő lányt. Érezte a belőle áradó feszültséget, és gorombaság lett volna továbbra is az idegein táncolni. Ő már tudta jól, mit a lány akkor még nem is sejthetett, de a kinyíló ajtó az egész ijedelemre gyógyír lett.

          Bella szemszöge:

Rögtön felpattantam, mihelyst kinyílt az ajtó, és kilépett rajta Edward nevelőanyja. Az arca olyan volt, akár egy álarc: szemernyi érzelem sem tükröződött vissza róla. Tehát ennyi, vége. Jobb, ha összecsomagolok, mielőtt még Charlie tenné.

- Azért köszönöm – suttogtam elfúlva, s megindultam a kijárat felé. Jót is fog tenni, ha most megkerülöm a sulit. A parkolóig vezető úton legalább lesz időm gondolkozni.

- Hová mész? – Csendült föl mögöttem – ha jól emlékszem- Esme hangja. – Nem is vagy rá kíváncsi, mi volt bent?

Nem értettem, miért szeretné, hogy végighallgassam, hogy csaptak ki az iskolából. Hisz az igazgató döntése az arcára volt írva. Kedvetlenül ugyan, de szembefordultam velük.

- Köszönöm, hogy megpróbálta, de igazából nem is reménykedtem benne, hogy sikerülhet a dolog. Ez az élet…. Na, mindegy! Kicsapott még úgysem voltam- horkantam fel saját viccemen. Elég gáz lehetek, ha már ebből is poént csinálok.

- Ki mondta, hogy kicsaptak? – Nézett rám értetlenül Esme. A levegő pár másodpercig bennem maradt, míg felfogtam szavai jelentését. Tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Úgy festhettem jelen pillanatban, akár egy őrült, de most ez sem érdekelt.

- Nehéz volt ugyan, de végül meggyőztem Mr. Barost – örömömben elkezdtem föl-le ugrálni, de Esme a következő mondatával lenyugtatott. – Persze van néhány feltétel, amit teljesítenetek kell.

- Éspedig?

- Többé nem fordulhat elő ilyesfajta viselkedés. Néhány délutánt az iskolában kell töltenetek, segítve ezzel az iskolai életet. Mindemellett képviselnetek kell a gimnáziumot egy politikai vitában egy Seattle-i középiskola ellen.

- Semmi egyéb? – Túl gyanúsnak tűnt nekem, hogy ennyivel elintézték a dolgot.

- Többé-kevésbé – felelte kitérően, majd hirtelen témát váltott. – Nagyon elszaladt az idő. Vissza kell mennem az árvaházba. Bocsássatok meg! Otthon találkozunk- nézett rá szúrósan Edwardra, ami felért egy „ennyivel nem úsztad meg, otthon mindent kiszedek belőled” ígérettel. Valamiért ettől meg kellett volna borzongnom, de Esme még fenyegetően is ártatlannak tűnt.

  

              

            Edward szemszöge:

                    E/3.

- Mondd el még egyszer! – Kérlelte Emmett öccsét.

- Miss. Swan, és Mr. Cullen. Irány az igazgatói – ismételte el Edward a mai nap már ötödjére ezt a két mondatot. Fivére, - ahogy az előző négynél is- hangos nevetésben tört ki.

 Miután elváltak Bellával egymástól, megvárta testvéreit a parkolóban, hogy hazavigye őket. A többiek persze már mind hallottak a dologról, hisz az egész iskolában futótűzszerűen terjedt el a hír, hogy a mindig jól nevelt, és tisztelettudó Edward Cullen az igazgatóiban végezte. Cöh! Mi ebben annyira nagydolog? – horkant fel magában Edward. 

Sajnos a hazáig vezető út fele még hátra volt, így kénytelen elviselni fivére jelenlétét. Emmett minduntalan hallani akarta a történetet, hogy aztán jóízűen nevethessen rajta.

- Mondd el, mit mondott Esme! – Edward felsóhajtott, majd akár egy gép, vontatottan beszélni kezdett.

- Edward nehéz időszakon megy át mostanában. Meghalt a kiskutyája, akit rajongásig imádott, és még nem tudta feldolgozni a veszteséget. Ráadásul mostanában az iskola miatt is stresszel. Úgy érzi, nem tud megfelelő teljesítményt nyújtani, így kínozza magát. Túl sok volt ez számára, kérem, értse meg.

Emmett röhögő görcsben tört ki, és csak nagy erőfeszítések árán volt képes nem Rosalie-ra és Jasperre borulni a kocsi hátsó ülésén. Edward tudta jól, bátyja még hetekig ezen a témán fog lovagolni. Miért is ne tenné ezt? Hisz most végre visszavághat öntelt öccsének. De nehéz lesz az elkövetkezendő időszak- sóhajtott fel frusztráltan.

      

       Bella szemszöge:

           

                  Délután 4 óra

Idegesen szálltam ki a kocsimból, közben az Edward által rajzolt térképet zsebre vágtam. Hű, azért van mit a tejbe aprítaniuk, az tuti- futtattam végig szememet a házon, majd megindultam a bejárat felé.

 Már az első kopogás után kinyílt az ajtó, s szembetaláltam magamat egy tündérrel. Apró hajtincsei az égnek meredeztek, aranybarna szemei kíváncsian kémleltek.

- Alice vagyok, Edward húga – küldött felém egy káprázatos mosolyt.

- Bella. Én szenvedek Edwarddal- erre a kijelentésemre halkan felkacagott, majd tágasabbra tárva az ajtót, beinvitált.

- Csak nem mindegy, hogy szenved az ember. Vagy miért. Vannak élvezetes szenvedések is- lépdelt le a lépcsőn egy kétajtós szekrény.

- Aszta – nyögtem fel, s rá egy másodpercre, tudatosult bennem, hogy mindezt hangosan tettem. Mikre nem képesek azért a szteroidok!

- Emmett vagyok – vigyorgott rám kajánul, mintha épp a szemeivel vetkőztetne. Erre a gondolatra önkéntelenül is elpirultam.

- Békén hagynád Bellát? – Morgott föl mellettem Edward. Mégis hogy került ide? Talán túlságosan lefoglalt az, hogyan próbáljam ne leégetni magamat, mintsem a külvilágra koncentráljak.

- Könnyen idetaláltál? – nézett rám olyan édesen Edward, hogy a térdeim majdnem felmondták a szolgálatot. Ezt a nézést be kellene tiltani. Közveszélyes a nőkre nézve.

- Ne haragudj Bella, hogy neked kellett jönnöd, de Edwardnak nincs pénze benzinre. Elvették a zsebpénzét, tudod, amiért olyan kis pajkos volt – szólt közbe a testépítő alkatú srác. Ettől a megjegyzéstől ismét elpirultam. Végül is nekem is közöm volt ahhoz a kis incidenshez. Mennyire égő már.

- Gondolom, most már rájöttél, hogy Emmett a család bolondja- sóhajtott fel Edward.

- Valakinek szeretnie is kell az életet – vetett ránk egy ezer wattos mosolyt az említett.

Mielőtt még a két srác összeverekedett volna, Alice közbelépett. Emmettel egyetemben, kiment a konyhába hozni egy kis harapnivalót és frissítőt, míg én levettem a kabátom, és elhelyezkedtem a kanapén Edward mellett, készen állva a politikai vitánk kidolgozásához.

- Ne haragudj! Emmett néha eléggé elviselhetetlen- kezdett el szabadkozni, de leállítottam.

- Semmi baj. Csak kicsit meglepett, hogy őket is itt találtam. Azt mondtad a suliban, hogy egyedül leszünk.

- Úgyis volt, de keresztülhúzták a számításaimat. Valamiért itthon maradtak…

- Mert nem akartuk, hogy huncutkodjatok itt ketten – fúrta a fejét kettőnk füle közé Emmett. Néhány másodpercre ledermedtem, aztán kuncogni kezdtem. Jó vicc! Még hogy Edward huncutkodna velem! Rögtön 

leesett, hogy nem igazán tiltakoztam a gondolat ellen. Mi van velem?

- Tessék – nyújtott a kezembe egy piros bögrét Emmett, míg Edwardot egy feketével ajándékozta meg. Örömtelien ízlelgettem a forró teát.

- Tudod, az öcsinek azért van fekete bögréje, mert gyászolja a kiskutyáját. JiBi-t – felhúztam a szemöldököm a furcsa név hallatán, és közben jóízűen kortyolgattam a teám.

- A Justin és a Bieber keveredése- az előttem álló asztalon lévő könyvek teában úsztak, hála nekem. Sikeresen kiköptem a számban lévő folyadékot. 

Kínosan kellett volna éreznem magamat, ehelyett mégis fülsiketítően hangosan nevettem. És nevettem…